7 °C Budapest

Változások 2008-ban

Pénzcentrum
2007. december 29. 09:00 2 perc

Az induló nyugdíjak szintje viszont ennél észrevehetőbb mértékben változik: annál, amit a jelenlegi szabályok szerint kapnának, 6-8 százalékkal kevesebb lesz az első nyugdíj összege. A kormány egy új szabállyal megpróbálja az eddiginél hosszabb ideig aktív helyzetben tartani az embereket, illetve kímélni a nyugdíjkasszát - írja a Népszabadság.

A jövő évtől az előre hozott nyugdíjba menőknek - a nyugdíjba vonulók több mint kilencven százaléka - meg kell szüntetniük munkaviszonyukat, csak így lesznek jogosultak korai nyugdíjazásra. És ha kapják a nyugdíjat, akkor legfeljebb az éves minimálbérnek megfelelő összegű munkajövedelmet szerezhetnek hozzá.

Az inflációnál gyorsabban nő a családi pótlék úgy, hogy a nagycsaládosok, illetve a gyermekeiket egyedül nevelők az átlagosnál több emelést kapnak. A kormány tájékoztatása szerint: az egy-két gyermekes családban élő gyermekek családi pótléka átlagosan 4,5 százalékkal, gyermekenként havi 500-600 forinttal emelkedik. Az egyedülálló szülők által nevelt és a három- és több gyermekes családban élő gyermekek - a gyermekek csaknem fele - családi pótléka gyorsabban, 7-8 százalékkal, átlagosan havi 1000-1100 forinttal lesz több. Egy újabb évfolyam bekerül az ingyenes iskolai étkeztetés körébe: a bölcsődék, óvodák és az általános iskola 1-4. osztálya után az 5. osztályban is ingyen kapják az étkezést a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak. A közoktatás többi évfolyamán 50 százalékos a kedvezmény. Az sem a korábbi módon válik el, hogy ki viheti a gyereket az ebédlőbe. Egy új szabály szerint ugyanis a közalkalmazotti - így a tanítói, tanári - állásokat is immár csak pályázattal lehet elnyerni.

A gáz- és távhőtámogatásra szánt összeg viszont csökken. 2007-ben 112 milliárd forintot fordított erre a kormány, 2008-ban - a magasabb jövedelműek támogatási mértékének csökkentésével - 82 milliárd forintot. Az új év hozott új adószabályokat is, és ugyan a kulcsok mindenütt megmaradtak, a módosítások hatását így is sokan megérezhetik. Legnagyobb mértékben az ingatlanokkal kapcsolatos adószabályok módosultak: teljesen átalakul a lakáseladás jövedelmének adózása, és jövőre a fordított adózás módszerét kell alkalmazniuk az építési-szerelési iparágban tevékenykedő vállalkozóknak az új áfa-törvény rendelkezései szerint. Kisebb változás az adójóváírás módosítása, a közepes és annál jobb keresetűek járnak jól a változással.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?