Az amerikai terjeszkedés csak az első lépés volt egy hihetetlenül dinamikus nemzetközi terjeszkedési folyamatban - állítja a Tesco vezérigazgatója, aki szerint a következő lépésként várhatóan Indiában terjeszkednek és nem zárható ki, hogy megjelennek az orosz piacon is.
Egy évtizeden belül árbevételének több mint felét az Egyesült Királyságon kívüli piacokról kívánja realizálni a Tesco - állítja Sir Terry Leahy, a társaság vezérigazgatója a The Times-nak adott interjújában. Az angol eredetű kiskereskedelmi lánc jelenleg mintegy 18 ezer milliárd forintra tehető éves bevételének még háromnegyedét a szigetországban gyűjti be, de november elsejétől 13 üzlethelyiséggel elindította kereskedelmi tevékenységét az USA-ban, mellyel nagy lépést tett a már korábban Kelet-Közép Európában (így többek között Magyarországon) megkezdett nemzetköziesítés útján.

A Tesco első embere szerint az 50%-os limit átlépése az árbevételben nem várható 5 éven belül, de számításaik szerint 10 évnél már kevesebbet kell a nagy eseményre várni. A diverzifikációban az USA-nak mindenképpen fontos szerep jut, de közel sem a legfontosabb, ugyanis más országokra vonatkozóan is kimondottan ambiciózus terjeszkedési terveket dolgoztak ki: elsők között foglalkoznak az indiai terjeszkedés gondolatával és nem zárható ki az sem, hogy a Tesco betör az igen dinamikusan fejlődő orosz piacra is. "Folyamatosan figyelünk a világon minden piacot" - állítja Sir Terry Leahy.
Maga az interjú azért tekinthető mérföldkőnek a Tesco történelmében, mert ez az első alkalom, hogy a társaság nyíltan beszél földrajzi terjeszkedési terveiről és többé-kevésbé konkrétan nevez meg célországokat. Korábban a cég mindig csak pénzügyi célokat tűzött ki maga elé, illetve arról beszélt, hogy hány üzletet kívánnak nyitni és mekkorára kívánják növelni eladóterületüket, azonban a "hogyan" és a "hol" kérdésekre általában nem adták meg a válaszokat. Az amerikai terjeszkedés előtt szakmai körökben ugyan már terjedtek arról pletykák, azonban a társaság az utolsó pillanatig kivárt a bejelentéssel, mely a stratégia fontos részét képezte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Sir Terry cáfolta azon korábbi spekulációkat, miszerint az amerikai terjeszkedéssel vezetőváltás felé is haladna a vállalat és kifejtette: reményei szerint az elkövetkezendő években még marad a vezérigazgatói székben. A jelenleg 51 éves menedzser 1997 óta van posztján.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







