Szinte már mindennaposnak számít a filmekben, így nem is újdonság, hogy valamelyik rosszfiú a hatóságok elől való rejtőzködés érdekében megváltoztatja a nevét, levágatja a haját, és így tovább. De hogyan is tehetjük meg, hogy a szüleink által ránk ruházott nevet egy újra cseréljük?
A születéskor kapott nevünk megváltoztatásáért kérelmet kell benyújtani, és az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter engedélyezheti azt. Ha kiskorúról van szó, akkor a törvényes képviselőt kell rávenni a kérelem megírására.
A nevünk megváltoztatása viszont sok esetben nem csak minket érint. Ha külön nem kérjük a kérelemben, akkor a nevünket viselő gyerek neve is megváltozik a miénkkel együtt, sőt, ha a házastársunk valamilyen formában a mi nevünket viseli, akkor az ő neve is megváltozik. Ez lehet hátrány, de lehet előny is, ugyanis így nem szükséges egy 4 tagú családnál négy kérelmet beadni.
Viszont a név felvételénél is vannak korlátozások, ugyanis ha a kiválasztott új név magyartalan, történelmi név, vagy régies írásmóddal írott család név, akkor azt a felelős miniszter nem engedélyezheti, kivéve különös méltányolást érdemlő körülmények esetén.
Ha a névváltoztatással érintett esemény külföldön történt, akkor az eseményt a kérelem benyújtása előtt anyakönyveztetni kell, ilyen esemény a válás, a születés, vagy a házasságkötés.
A kérelmet személyesen kell benyújtani a lakóhely szerint illetékes anyakönyvvezetőnek, de ha külföldön vagyunk, akkor ezt az illetékes konzuli képviselőnél tudjuk megtenni. A kérelem gyakorlatilag egy formanyomtatvány, amiben számos kötelező elem van.
A kérelemnek tartalmaznia kell a személyi adatokat, ha házasok vagyunk, és a házastársat is érinti a névváltoztatás, akkor az ő személyi adatait, a gyerekek személyi adatait, magát a kérelmet és annak indoklását, egy nyilatkozatot arról, hogy korábban történt-e már névváltoztatás, és magát a kívánt nevet. Mellélelni kell továbbá az érintett személyek anyakönyvi kivonatát is.
Mindezek után a felelős miniszter okiratot állít ki a névváltoztatásról, és elrendeli annak anyakönyvi bejegyzését. Ha a név felvételét a miniszter engedélyezte, akkor az új nevet az okirat kézhezvételétől vagyunk jogosultak és kötelesek viselni, vagyis innen már nincs visszaút.
Arról eddig még nem esett szó, hogy mibe is kerül nekünk ez az egész procedúra. Ha a házasság miatt akarjuk megváltoztatni a nevünket, akkor 5ezer forint illetéket kell fizetni, ha viszont a születési nevünk nem tetszik, az illeték összege ennek kétszerese, vagyis 10 ezer forint. Az egy családhoz tartozó nagykorúak esetén külön-külön kell mindenkinek kifizetni a fenti összeget.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Annak érdekében, hogy mindenki alaposan gondolja meg a választott nevet, és magát a változtatást is, az ismételt megváltoztatásra irányuló kérelem már 20 ezer forintunkba kerül.
Mivel a házasság miatt történő névváltozás nem egyenértékű azzal, hogy ha születési nevünket szeretnénk megváltoztatni, más a felelős az engedélyezésért. Így a házassági nevet az anyakönyvvezető, a születési nevet pedig az illetékes miniszter engedélyezheti.
A feleség nem viselheti a volt férje nevét a házasságra utaló toldással (pl. Szabó Józsefné) a házasság megszűnése után, ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte, a bíróság a volt férj kérelmére eltiltja a volt feleséget ettől, illetve ha a volt feleség újabb házasságot köt (ha esetleg ez is megszűnne, akkor sem viselheti ezt a nevet).
Ha magyar állampolgárként külföldön kötünk házasságot, a nevünk a magyar névviselési szabályoktól eltérően is megváltozhat. Ilyenkor a név bejegyzése során az anyakönyvvezető úgy jár el, mintha a névváltoztatást az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter engedélyezte volna, annyi különbséggel, hogy arról az anyakönyvekért felelős minisztert, és a születést nyilvántartó anyakönyvvezetőt is értesíti.
Természetesen az új névvel az elején problémás lehet az együttélés, mivel először meg kell szokni, nehogy rossz nevet mondjunk az ismerősöknek, vagy az újonnan megismert barátoknak, stb. Viszont problémás lehet még az is, hogy a személyi igazolványunkban, a lakcímkártyánkon, a jogosítványunkon és az útlevelünkön is a régi nevünk szerepel, amit újra kell csináltatni az önkormányzatnál, további összegekért...

Kötelező boltzárat rendeltek el: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje
Három napos hosszúhétvégének örülhetnek a magyar családok. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy változik a boltok nyitvatartási ideje

Itt az újabb ár-botrány a hazai boltokban: több nagy lánc is összejátszott, minden vásárló megérezte
A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
- Itt a vége - B-sorával állt ki a Ferencváros Mezőkövesden, ki is kapott
- Moszkva "nem fogadja el" az ukránoknak adott ajándék F-16-osokat
- Roland Garros - Már a második körben a legjobb magyar
- Súlyos lovasbalesetet szenvedett a PSG spanyol sztárkapusa
- Orbán Viktor máris gratulált a török elnöknek
- Nem hivatalos eredmény: Recep Tayyip Erdogan marad a török elnök
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


