2008-ról Csehországban és Szlovákiában is jelentősen drágulhat a villamos energia ára. Északi szomszédunk esetében 16 százalékos emelkedést prognosztizálnak, míg Csehország a következő évben 14, 2009-ben azonban már 27 százalékkal lehet borsosabb egy kilowattórányi energia a jelenlegi árakhoz viszonyítva - írja a Napi.
A Mlasáé Fronta Dnes a nemrégiben megnyitott prágai energiatőzsdén lebonyolított 2008-as és 2009-es határidős kontraktusokban foglalt magas árak alapján jutott arra a következtetésre, hogy mind 2008-ban, mind pedig 2009-ben jelentős drágulás várható a lakossági áram áraiban.
A drágulás mértékéről azonban még nincsenek pontos információk, egészen augusztus végéig nem is lehetnek, ekkor fog ugyanis a három részben privatizált regionális áramszolgáltató árajánlatot tenni. De már mindegyikük jelezte, hogy a lakosságra vonatkozó díjak esetén hajlandó kedvezményeket tenni.
A döntés a 66 százalékban állami tulajdonban lévő Enel kezében van, ezért Robert Fico kormányfő most az olasz miniszterelnöktől, Romano Proditól szeretne ígéretet kicsikarni arra vonatkozóan, hogy az árak növekedése nem éri majd el a fent leírt mértéket.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







