A hatodik kerületi önkormányzat beperelte a Centrum Parkoló Kft-t, mert álláspontja szerint az jogsértést követett el, amikor eladta a több millió forintos követelésállományt, amelynek jó része a kerületet illette volna meg - írja a Népszabadság.
A terézvárosi alpolgármester, Bajor Zoltál által felkért ügyvéd szerint azon papírok, amelyekkel a társaság az eladásokat kívánja igazolni, jogilag vitathatóak, így a társaság megállapodása az általa kiválasztott négy-öt adósságbehajtóval jogsértő. A behajtók egyébként tovább passzolták az állományt, amely végül az Intrum Justitiahoz került.
A Centrum azzal védekezett, hogy a társulási tanács ülésein, ahol a követelések eladásáról döntöttek, részt vett a kerület delegáltja, az egykori alpolgármester, Fürst György, aki most a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ügyvezető igazgatója.
A most megindult perben a kerületet képviselő Kovács Kázmér szerint azonban vitatható, hogy az egykori delegáltnak joghatályosak voltak-e a nyilatkozatai, vagyis hogy indokolható volt-e a követeléstömeg eladása, amikor a volt alpolgármester tudomásul vette a döntést.
A hét kerületet érintő adósságállományból mintegy 390 millió forint illetné meg a VI. kerületet, mondta el Bajor Zoltán. A Népszabadság által megkeresett Centrum nem kívánta kommentálni az esetet.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







