Vasárnap mindössze kettő, tizenöt méteres kábelt sikerült a fémtolvajoknak meglovasítaniuk, azonban néhány ezer forintos kár miatt torlódott a vasúti forgalom Vecsésnél - írja a Magyar Hírlap.
A MÁV feljelentést tett az ügyben, a nyomozás folyik. A nyomok arra utalnak, hogy a tolvajokat meglepték az akció közben, mivel szerszámaikat a tett helyszínén hagyták. Múlt csütörtökön, illetve pénteken is kábellopás miatt kellett leállnia a forgalomnak, akkor egy ötven méter hosszú jelentővezeték tűnt el.
A vasúti tolvajok nem csupán vezetékekre utaznak, népszerűek a sínek is, tavaly Rákosrendező állomásról tulajdonítottak el harminckét tonnát, az anyagi kár mintegy másfélmillió forint volt. Az acélsíneket egyébként leginkább a felszámolt vonalakról szedik fel a tolvajok.
A MÁV éves szinten több százmillió forintot fordít a vasúti létesítmények rongálásának megakadályozására. A legveszélyeztetettebb területnek Ózd, illetve Záhony környéke számít, ezeken a helyeken fegyveres őrök védelmezik a vasúttársaság vagyonát.
A sínlopás vagyon, illetve közlekedésbiztonság elleni bűncselekménynek is minősül, így kettőtől öt évig terjedő börtönnel büntethető.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






