Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedője, a Tesco hosszas huzavona után beadta a derekát és ideiglenesen leállítja thaiföldi terjeszkedését a kormány és a kiskereskedők nyomására.
A puccs következményeként hatalomra került miniszterelnök rövid időn belül számtalan kiskereskedelmi szereplő tiltakozásával szembesült, míg a kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy a Tesco-tól hivatalos ígéretet kapott a terjeszkedés leállítására. A stop november 10-étől 90 napon át tart, ezen időszak alatt az óriáscégnek együtt kell működnie a távol-keleti ország kormányával, hogy kidolgozzanak egy, a kisebb piaci szereplők számára is elfogadható forgatókönyvet.
Az eset azért is érinti érzékenyen a Tescot, mert Thaiföld a brit cég legnagyobb külföldi piaca, ahol csaknem 300 üzlete mellett még 200-at tervez nyitni.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








