7 °C Budapest

Vonattal Ferihegyre - tavasztól

Pénzcentrum
2006. november 10. 09:00 2 perc

Tavasszal - egy éves késéssel - megindulhat az első vonat Ferihegyre. A járatokat várhatóan fél óránként lehet majd igénybe venni, körülbelül ezer forintért - írja a Napi.

Mosóczi László, a MÁV pályavasúti főigazgatója elmondta, hogy a jegyár kialakításakor 40 százalékos kihasználtsággal, 30 perce követéssel számoltak, de elképzelhető, hogy a pályahasználati díj módosulásának köszönhetően mérséklődni fog az ár. Az összeg kialakításakor figyelembe vették a taxi, minibusz és BKV járatok árait is.

A MÁV a közelmúltban írta alá a Colas Zrt-vel a Ferencváros-Vecsés projekt kivitelezői szerződését - ennek köszönhető a tavaszi járatindítás. A 21,3 millió eurós beruházás 50 százalékát ISPA-forrásból finanszírozzák. Sort kerítenek a vasúti pálya teljes felújítására, s az állomások infrastruktúrájának rekonstrukciójára is a beruházás keretében.

A Szemeretelep megálló a lakosság kérésére a tervezettel ellentétben a helyén marad, ettől távolabb, 600-800 méterre alakítják majd ki a gyalogos felüljáróval is ellátott megállót. A dízelvonatok Vecsésig közlekednek. Itt azonban nincs lehetőség például autóbuszos közlekedés kialakítására, így ideiglenesen csak más közlekedési eszközzel lehet elérni a Ferihegy 2-es terminált, mivel közben folyamatban van a Ferihegy Expressz kiépítése is. A járat nyomvonala elképzelések szerint a Keleti pályaudvarról indulna, Kőbánya Kispest érintésével egy harmadik vágányon haladna tovább a terminálok felé. A beruházás várható kezdete még nem ismert, mivel egyelőre az engedélyeztetési tervek előkészítésén dolgoznak a MÁV-nál.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?