Internetes telefon: válaszd a legolcsóbbat!

Pénzcentrum
2006. május 25. 12:15

Folytatjuk szokásos havi internetes telefóniával foglalkozó sorozatunkat, melyben hónapról-hónapra igyekszünk összefoglalni a dinamikusan változó szegmensben zajló folyamatokat, illetve díj-táblázatunkban összevetjük a különböző szolgáltatók ajánlatait.



Az elmúlt hónapok során a voip globális terjedésén túl az új, kényelmesebb megoldások bevezetését láthattuk, melyek következő felvonása az internetes telefonálást segítő készülékek megjelenése. A szektor úttörője, a Skype számos együttműködést jelentett be, melyek keretében többek között olyan USB-s telefonok jelennek meg a piacon, melyekkel mindenki számára egyszerűbb lesz kihasználni a voip előnyeit.

A legtöbb szakértő ezen készülékek terjedése mellett a mobil-voip térhódítására számít, ami annyit tesz, hogy a mobiltelefonok is képesek lesznek wifi hálózaton keresztül kapcsolódni a netre, így lehet rajtuk keresztül Skype-os hívásokat kezdeményezni. (Egyes becslések szerint 2011-re elérheti a 100 milliót világszerte a mobil-voip felhasználók száma.)

 

A konkurenciaharc arra készteti a piac szereplőit, hogy minden eszközzel igyekezzenek megkülönböztetni magukat, mintegy valamelyest háttérbe szorítva a díjak szerepét az egyébként árérzékeny piacon. A Skype legfrissebb újítása értelmében 100 fős konferencia beszélgetés  mellett már arra is van lehetőség, hogy szinkrontolmács szolgáltatást vegyünk igénybe külön díj ellenében. A piac minden bizonnyal ezen extra szolgáltatások (hangposta, saját szám a bejövő hívások fogadásához, SMS-küldés) irányába mozdul el, hiszen ezeknek a vállalatoknak is meg kell élni valamiből...

Az árak összehasonlításakor alapvetően azt kell látni, hogy a számunkra releváns díjtételek kétféle okból változhatnak:

· változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
· elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, fonttal szembeni) árfolyamában.

A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása. (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.)


 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 


A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másütt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek.

A Skype ugyan egyetlen vizsgált szegmensben sem bizonyult a legjobbnak, nem árt azonban figyelni arra, hogy a szegmensben erősen érvényesül a network-hatás, hiszen a hálózaton belüli hívások minden szolgáltatónál ingyenesek. A Skype hálózata pedig kétségkívül jóval kiterjedtebb a legtöbb konkurensénél.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem