Háromszorosára nőtt az eredmény

Pénzcentrum
2006. február 15. 13:54

Az elmúlt évben tovább gyarapodott, 279,9 millió forintra nőtt a Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Rt. adózás utáni eredménye, amely több mint háromszorosan haladja meg a 2004. évi eredményt. Idén további javulást prognosztizál a társaság, 2006 végére 25-30% közötti eredménynövekedés szerepel a tervekben. A Fundamenta-Lakáskassza 47 százalékkal több szerződést kötött 2005 folyamán, mint egy esztendővel korábban, az új szerződések szerződéses összege 162 milliárd forintot tett ki.

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Rt. 279,9 millió forint konszolidált, adózás utáni eredménnyel zárta a 2005. évet, amely a 2004-es év eredményének mintegy három és félszerese.  A jelentős eredménynövekedés annak tulajdonítható, hogy a társaságnál a bevételek 13 százalékkal gyarapodtak, míg a költségek növekedése visszafogott volt, a ráfordítások mindössze 11 százalékkal emelkedtek. A kiadások nagy részét a saját értékesítési hálózat fenntartása teszi ki.
A kihelyezett hitelek darabszáma az elmúlt év során 19,1 százalékkal emelkedett, s  meghaladta a 41 ezer darabot. A hitelportfolió pedig továbbra is rendkívül jó minőségű. A 2005-ben pozitívan elbírált  hitelkérelmek aránya 99,7 százalék körül alakult.
Az új szerződések darabszáma 84 ezerre nőtt, vagyis 47 százalékkal lett magasabb a 2004-es évben elértnél, az új kötések szerződéses összege 162 milliárd forint volt, amely 14,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az új szerződéskötések 62 százalékát, 102,3 mrd. Ft szerződéses összeg értékben a Fundamenta Személyi Bankár értékesítési hálózat hozta, így a tanácsadók számának háromszáz fővel, 850 főre való gyarapítása meghozta a várt eredményt.
Az üzletkötések további 38 százaléka az értékesítési partnerektől származik, éves teljesítményük 60 milliárd Ft szerződéses összeget tesz ki. A legnagyobb partnereink között találjuk az Erste Bankot, két tulajdonosunkat a HVB Bankot, és a Generali Providencia Biztosítót, valamint a Magyar Postát és néhány takarékszövetkezetet. Együttes teljesítményük szerződéses összegben kifejezve elérte a 29 milliárd Ft-ot. A legdinamikusabb fejlődést az Erste Bank tudta felmutatni az előző évihez képest négyszeres teljesítménnyel.  A Magyar Postával az elmúlt évben még szorosabb stratégiai együttműködést alakítottunk ki.
Az új szerződéseken belül a kombinált hitelekből mintegy 24 milliárd forint értékben születtek üzletek.
Fundamenta-Lakáskassza 2005 végén 440 ezer darab betétszerződést kezelt 543,5 milliárd forint szerződéses összeg értékben. Az ügyfelek betétszámláján a kamatokkal és állami támogatással együtt több mint 81 milliárd forint gyűlt össze év végéig.
A kiutalt szerződések darabszáma tavaly 140 ezerre, szerződéses összegben 92,6 milliárd forintra emelkedett.
A Fundamenta-Lakáskassza éves eredményét a tervek szerint 2006-ban tovább növeli, a társaság év végén 25-30 % közötti adózás előtti eredménynövekedésre számít.
Ez évben kiemelt fontosságú feladat lesz a törvénymódosítás által a 61 lakásnál nagyobb lakásszámú társasházakhoz az új, az eddigieknél sokkal kedvezőbb feltételű, vagyis magasabb állami támogatású szerződések eljuttatása.
Ugyancsak a törvénymódosítás kapcsán válik lehetővé az azonnali hitel folyósítása, a szabad eszközök 5 százalékának erejéig. Ezt a konstrukciót a Fundamenta-Lakáskassza a már meglévő ügyfeleinek kínálja, míg az új ügyfeleknek azonnali hitelfelvételi igényére továbbra is a számos kombinált, lakástakarék-bankhitel termék jelent megoldást.
A társaság januártól nagy sikerrel kínálja meglévő ügyfeleinek a HVB Bankkal közösen kifejlesztett hitelkártyát, s még az idén az Erste Bankkal egy másik hitelkártya bevezetését is tervezi. A termék sikerének záloga a többszázezer fős ügyfélállomány, s hogy a Fundamenta-Lakáskassza pontos adatokkal rendelkezik az ügyfelek fizetési hajlandóságáról.
A meglévő ügyfeleknek kínált azonnali hitel és a hitelkártyák bevezetésétől nemcsak az ügyfél elégedettség növekedését várja a társaság, hanem a hitelállomány jelentős növekedését is, amely jól méri majd a konstrukciók népszerűségét és az ügyfélmegtartó erejét.
„Úgy tűnik, az öngondoskodás politika-független fogalomként bekerült a köztudatba. Éppen ezért a lakás-takarékpénztári rendszer nemcsak stabil maradt az elmúlt években, hanem jogszabályi és támogatási háttere a takarékoskodók előnyére változott” - mondta Dr. Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza Rt. elnök-vezérigazgatója.
Ez lehet a 2022-es nyár új slágeritala Magyarországon? Hihetetlen, mennyien kattantak rá

A magyar piacon is megjelennek az enyhén alkoholos, gyümölcsös italok, egy felmérésből pedig kiderült, hogy a fiatalok különösen nyitottak ezekre az alkoholos frissítőkre.

Láthatáron a nyugdíjösszeomlás: rengeteg magyarnak lehet kemény nélkülözés az időskor

Sokan gondolják, hogy teljesen tudatosan szervezik a pénzügyeiket, és nem értik, hogy hova folyik a pénzük a hónap végére.

Ez lehet a jövő igazi sikerszakmája: rommá keresheti magát a gyerek, ha kitanulja?

Csak úgy, mint a többi technikai vívmányt, úgy a 3D nyomtatót is ajánlják szakértők a gyerekeknek is, hiszen rengeteget tanulhatnak, miközben alkotnak.

Őrült drágulás a magyar zöldségeseknél: sokan már így védik ki a kegyetlen inflációt

Nem járunk az élen abban, hogy elegendő zöldséget és gyümölcsöt együnk. A napi közel fél kiló gyümölcsöt és zöldséget pedig egyre nehezebb beszerezni.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. június 26. vasárnap
János, Pál
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. június 25. 19:22