A Pénzcentrum friss tojásokkal kapcsolatos kvízén most próbára teheted magad, te mennyire vagy képben ezzel a fontos élelmiszerrel!
A Gazdasági Versenyhivatal Kartell Csoportja 2005. december 12-én előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemlét hajtott végre a következő vállalkozásoknál:
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a valószínűsített jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban - függően az ügy bonyolultságától - két alkalommal ugyanakkora időtertammal meghosszabítható.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







