Támadnak a biztosítók

Pénzcentrum
2005. december 5. 10:48 2 perc

A négypárti támogatásnak köszönhetően már januártól indulhat a negyedik pillér néven elhíresült, új nyugdíj előtakarékossági program. A biztosító társaságok azonban mozgósítják lobbierejüket, mivel a törvényjavaslat jelenlegi formája háttérbe szorítja őket.

 
 
A biztosítók megpróbálnak módosító javaslatot eljuttatni a parlament elé, hogy ők is vezethessenek nyugdíj-előtakarékossági számlát. A társaságok úgy vélik, hogy ha nyugdíj célú előtakarékosságot kívánnak bevezetni, akkor célszerű lenne minél több ponton elérhetővé tenni az emberek számára ezt a terméket, ebben pedig a biztosítók kiterjedt hálózata is segíthetne.
A módosító indítványok benyújtásával azonban sietni kell, ugyanis a parlamenti menetrend szerint a héten lezajlik az előtakarékossági számlákról szóló törvénytervezet általános és részletes vitája, két hét múlva pedig várhatóan elfogadja az Országgyűlés az új jogszabályt.
A tervezet szerint nyugdíj-előtakarékossági számlát ( amely valójában egy pénz-, egy letéti és egy értékpapírszámlát foglal magába) befektetési vállalkozások és bankok vezethetnek majd. Noha a nyugdíjpénztárak is kimaradtak a számlavezetői körből, az ő fellépésüket az határozza meg, hogy melyik érdekcsoporthoz tartoznak.
A bankok mindenesetre elégedettek, ugyanis várhatóan januártól indul a program és ez valójában, egy új lakossági termék piacának a felosztását jelenti. Várhatóan a teljes magyar bankszektor országos fiókhálózatában elérhető lesz majd az új konstrukció, ugyanis a BÉT mögé felsorakozott az OTP, a HVB és az Erste is, így a többi piaci szereplő sem engedheti meg magának, hogy ne kínáljon majd ilyen terméket.
A számlán lévő pénz nem kamatozik úgy, mint egy bankbetét, hanem a tulajdonosnak kell eldöntenie, hogy milyen instrumentumban tartja a pénzét. Nagy előnye a számlának, hogy a megszerzett kamat vagy hozam adómentes. A számlához kapcsolódóan a további jó hír az, hogy a kormányzat megduplázza a nyugdíjpénztári megtakarításokhoz kapcsolódó adókedvezményt, így jövőre lehetőség lesz összesen kétszázezer forint kedvezmény kihasználására.
(forrás: Világgazdaság)
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29