-3 °C Budapest

Már januártól spórolhatunk a nyugdíjra

Pénzcentrum
2005. november 29. 11:12

Csak befektetési szolgáltató vezethetne nyugdíj-előtakarékossági számlát a Pénzügyminisztérium által az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat szerint. A konstrukció díját alacsony szinten maximáló irattal egyelőre leginkább a bankok vannak megelégedve.

Csak befektetési szolgáltató vezethetne nyugdíj-előtakarékossági számlát a Pénzügyminisztérium által az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat szerint. A konstrukció díját alacsony szinten maximáló irattal egyelőre leginkább a bankok vannak megelégedve.
Az előzetes hírekhez képest korábban, március helyett már január elsejétől startolhat a sajtóban negyedik pillér néven elhíresült, valójában nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) - amennyiben a Pénzügyminisztérium tegnap benyújtott törvényjavaslatának szövegét fogadja el a Tisztelt Ház. A negyedik pillér kezdeményezői kérésének megfelelően ilyen számlát csak aktív korú személyek nyithatnának. A rajta elhelyezett tőke-, illetve az érte kapott értékpapírok hozama, valamint az erre a számlára utalt adókedvezmény csak akkor adómentes, ha nyugdíjba vonulás után veszi fel az ügyfél az összeget. (Nem derül ki ugyanakkor a javaslat szövegéből, vajon járadékként is felvehető-e a számlán lévő összeg.) A számla nyitásához a gyakorlatban egyszerre kell egy pénzszámlát és egy dematerializált, illetve egy papír alapú értékpapírok vezetésére alkalmas számlát nyitnia az ügyfélnek. Ilyen számlákat ugyanakkor csak olyan szolgáltató vezethet, amely jogosult értékpapír-, letéti és pénzforgalmi számla vezetésére, mivel pénzt és értékpapírt egy számlán vezetni nem lehet. (Ilyen szolgáltatót a bankok között találni legnagyobb számban.)
A benyújtott javaslat a költségekről is rendelkezik, bár nem derül ki, hogy havi vagy éves díjtételekről van-e szó. E szerint a számlavezetés minimális díja kétezer forint, de legfeljebb a számla éves átlagos egyenlegének egy százaléka. A tőkepiaci tranzakciók költsége megfelelne a szolgáltatók általános költségtételeinek, azzal a különbséggel, hogy az ügyfélbefizetések összegének megfelelő minden első tranzakció díjtalan lenne. A nyeszre egyéb nyugdíjszámláról is át lehet majd pénzt utalni - áll a tervezetben. (Nincs szó azonban arról, hogy ugyanez fordítva is lehetséges volna.)
A Szenes Zoltán, a Honvéd Nyugdíjpénztárak ügyvezető igazgatója a pénztárak számára konkurenciának tartja a nyesz bevezetését. A számlavezetésre vonatkozó feltételekről pedig azt mondta, hogy az esélyegyenlőség miatt jobb lenne, ha pénztárak is vezethetnének ilyen számlát, mert így az új törvénnyel egyértelműen csökkennek az önkéntes nyugdíjpénztárak lehetőségei. Elképzelhetőnek tartja, hogy a pénzügyminisztériumi javaslathoz a pénztárak oldaláról a továbbiakban módosító indítvány érkezzen.
Bartók János, az Aegon Nyugdíjpénztár Szervező-szolgáltató Rt. vezérigazgatója nagyon szigorúnak tartja a sok pótlólagos adminisztratív tevékenységgel járó nyeszszámlák költségelőírásait, hiszen a nyugdíjpénztárak költségterhelései ennél magasabbak. A számlavezetés kizárólagossága mintha a bankok azon félelmét testesítené meg, hogy félnek a versenytől, és ezért törvényileg bebetonozzák magukat a többi intézményi befektető elől. A pénztárak részére konkurenciát teremtő banki-befeketetési szolgáltatói termék ugyanakkor kedvező lehet az ügyfeleknek - vélte.
A bankszövetségnél egyértelműen kedvezően nyilatkoztak a javaslatról. Mint megtudtuk, velük az utolsó pillanatban egyeztették a szöveget, amelyben még sikerült egy-két változtatást kieszközölniük - például a számlák díjmentességének elvetését. Ugyanakkor a gyors előkészítés miatt elképzelhető, hagy a szövetségnek lesz még módosító javaslata - bár erről nyilatkozni tegnap még nem tudtak. A bankok a tegnapi szövetségi körkérdés alkalmával kedvezően reagáltak. Többségük szerint a javaslat rendben van, és jó, hogy a piacon már létező elemekből épül fel, ez könnyen kivitelezhetővé teszi - mondták a bankszövetségnél.
Az OTP Pénztárszolgáltató számára a törvényjavaslat végleges szövege még nem ismert. A számla költségeire szerintük az évi minimum 2000 forint, maximum az éves átlagos állomány egy százaléka az első években várhatóan nem elegendő, hosszabb távon azonban megfelelő profitot biztosíthat. A nyereségesség megítéléséhez tudni kellene, hogy a nyugdíj-előtakarékossági számlán nyilvántartott eszközök forgatására milyen korlátok vonatkoznak, illetve ezekhez kapcsolhatók-e költségek. A piacon árharcra nem számít az OTP Pénztárszolgáltató - tudtuk meg, a nyugdíj-előtakarékossági számlák és a nyugdíjpénztárak közti verseny elsősorban a hozam vonatkozásában jelentkezik.
Az adókedvezmény mértéke és kifizetési módja azonos a nyugdíjpénztárakra meghatározottal, amely jelentős egyéni megtakarításokat tesz lehetővé tíz-húsz éves időtáv során.

(forrás: index.hu)

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 29. szerda
Taksony
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem