10 °C Budapest

Kiderült, miből él a NAV-os botrány óta Gáspár Győző és családja

2019. szeptember 8. 14:50 2 perc

Evelin, Gáspár Győző nagyobbik lánya hosszú és mély interjút adott az NLCafénak, melyben többek között arról is beszélt, miképp élte meg a családja, hogy adócsalónak bélyegezték őket, és hogy miből éltek miután lefoglalták mindenüket.

Nem volt könnyű gyerekkora Evelinnek és testvérének, hiszen a nyilvánosság előtt nőttek fel, a Győzike show alatt gyakorlatilag minden percüket videóra vették, pár évvel ezelőtt pedig adócsalási bortányba keveredtek.

2017 áprilisában kezdődött az ügy, és Evelin édesanyja akkoriban nyerte meg a Konyhafőnök VIP-t, de nem tudta a sikert kellőképpen megélni, mivel ezzel az üggyel kellett foglalkoznia. 

A sors egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Anya behúzta a versenyt, megnyerte a 10 millió forintot, és ebből élt a családunk sokáig. Kezdett beindulni a karrierje, eltartotta a famíliát.

 - emlékszik vissza Evelin. Kiderült az interjúból az is, egyelőre áll az ügy, bár bebizonyosodott az ártatlanságuk, mégsem adnak vissza semmit. Ugyanott tartanak, ahol két és fél évvel ezelőtt.

"Volt egy időszak, amikor azért akartak férfiak ismerkedni velem, mert olvasták, hogy mennyi pénzt foglaltak le tőlem, és hogy ha majd visszakapom, akkor el tudom tartani őket. Ezután engem is adócsalóként bélyegeztek meg, nem találtam munkát, még szakmai gyakorlatra sem akartak felvenni. Kaotikus volt a helyzet" - emlékszik vissza a fiatal nő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Itt a NAV új csodafegyvere: retteghetnek az adócsalók

Az adóhivatalnak azért kell dolgoznia, hogy az adófizetőknek kevesebb adót kelljen befizetniük: ha a lehető legtöbb szereplő befizeti azt az adót, amennyit a törvény alapján kellene, akkor az államhoz a mainál nagyobb összegek folynak be, a több bevétel pedig sok más mellett megalapozhatja az adók csökkentését is - mondta el Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly kinevezett új vezetője, Sors László hozzátéve, hogy az adóhivatal nem elégedhet meg csupán azzal, hogy megkeresi és megbünteti a szabályszegőket.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?