5 °C Budapest

Érik a menzakrízis Magyarországon: ezekben az iskolákban súlyos a helyzet

2020. december 7. 08:14

Még a 2015-ös menzareform előtt is egyfajta pejoratív mellékzönge társult a menzás kaja mellé, a só- és cukormennyiség drasztikus csökkentése pedig csak még több kritikát generált. Azonban míg a házi koszthoz vagy éppen a gyorséttermi ételekhez szokottak húzzák a szájukat, arról sem szabad megfeledkezni, hogy sokak számára éppen az iskolai étkeztetés jelenti az egy napi meleg, főtt élelmet. Arról, miként érintette a közétkeztetéssel foglalkozó cégeket a tavasz óta húzódó vírushelyzet, egy napi több ezer adag ebédet előállító vállalat ügyvezetője válaszolt a HelloVidéknek.

Az első hullám váratlan berobbanása, a sebtében hozott strikt korlátozó intézkedések a gazdaság számos szektorában súlyos keresletcsökkenést okozott, többek között a közétkeztetésben utazó cégeket is érzékenyen érintette. Az óvodák és iskolák bezárása, valamint a tanulók digitális platformra való terelése az ebben utazó vállalatoknak jelentős kiesést okozott, a megkérdezett, a cég nevének elhallgatását kérő ügyvezető szerint náluk ez 85%-ra tehető.

A hirtelen bezárás március közepén azonnali intézkedéseket igényelt. Kölcsönzött munkaerő azonnali megszüntetése, nyugdíjas dolgozók fizetés nélküli szabadságra mentek, kisgyermekes kollégák maguktól felmondtak és munkanélkülire mentek. Az üzemben két teljesen elszeparált műszakot alakítottunk ki, hogy ne is érintkezzenek egymással, ha esetleg az egyik műszakban felüti a fejét a vírus, akkor a másik legalább működőképes legyen

- emlékezett vissza a vezető a tavaszi időszakra. A nyári hónapokra a helyzet némiképp normalizálódott, a legtöbb helyen biztosították a gyermekek nappali felügyeletét, így a közétkeztetéssel foglalkozó cégek megrendelésállománya állandósult, és volt idejük visszaépíteni kapacitásaikat. A második hullám alatt bevezetett újabb korlátozások szerencsére már nem az egész, hanem csak az egyetemi, főiskolai és középiskolai tanulókat érintették, ami a megkérdezett cég kapacitásának csak a 10-12 százalékát köti le, így közel nem okozott akkora problémát, mint a tavaszi időszakban elszenvedett keresletkiesés.

Ha érdekel mi még a menzák sorsa a második hullám alatt, valamint olvasnál a sokat emlegetett menzareformról is, akkor kattints a HelloVidék oldalára, ahol elérheted az egész cikket!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm