Ugyanaz a magyar tészta háromszor drágább Magyarországon, mint a romániai Nagykárolyban.
Az EU-n belül öt év alatt 34 százalékról 50 százalékra nőtt azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek legalább egy közösségi média felületen aktívak. Ez elég meglepő szám, hiszen ma már nehéz elképzelni, hogy anélkül tudjon érvényesülni egy cég, hogy jelen lenne legalább egy felületen az interneten, viszont a friss kutatás adatai szerint Magyarországon még rosszabb a helyzet. Öt év alatt 26 százalékról csak 38 százalékra sikerült javítani a közösségi médiában aktív cégek arányát. Egyes országokhoz képest, mint Norvégia és Dánia jelentősen el vagyunk maradva, de Málta vagy Izland is sokkal járnak előttünk.
Még nem volt olyan régen, alig egy hónapja, hogy a Lidl rövid időre felrobbantotta az internetet azzal, hogy a svéd húsgolyót ajánló posztjában félre nem érthető módon utalt az IKEA-ra, amelyre a üzlethálózat azonnal reagált is. Ami ezután történt, az valószínűleg meglepte a boltláncot is: vég nélkül özönlöttek a kommentek, bujtatott marketing szövegekkel.
Rengeteg cég magyar facebook-oldala használta ki az adódó ingyen reklámlehetőséget. Viszont az általános statisztikák szerint még így is sereghajtók vagyunk az EU országai közt: a magyar vállalkozásoknak mindössze 38 százaléka aktív a közösségi médiában. Az uniós országok átlaga 2019-ben 50 százalék volt az Eurostat adatai szerint.
Míg 2014-ben még csak a vállalkozások 34 százaléka használta aktívan legalább az egyik közösségi média felületet, addig ez 2019-re 50 százalékra emelkedett az Európai Unióban. Az európai országok között Málta jár az élen, itt a vállalkozások 84 százaléka használja a közösségi médiát, Norvégia a második a maga 76 százalékával, mögötte Dánia és Izland 75-75 százalékkal. A top5-be még befért Hollandia is 74 százalékkal.
A legmaradibbak a cégek Romániában a vizsgált országok közül, itt 33 százalék van jelen az online közösségi térben, amely 2014-ben is 22 százalék volt, tehát sokat nem nőtt. Bulgária (34%) és Lengyelország (37%) sem szerepelt túl fényesen ebben a statisztikában, viszont ami a legszomorúbb: hazánk hátulról a negyedik helyet foglalja el: 38 százalék csak a közösségi média felületen jelen lévő cégek aránya. Szlovákia (42%), Szerbia (49%), Szlovénia (50%), Horvátország (52%), Ausztria (60%) mind előttünk vannak.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sokat nem is javítottunk az eredményeinken 2014 óta: akkor 26 százalék volt ez az arány. A legtöbbet az Egyesült Királyság, Dánia, Belgium, Luxemburg és Finnország javított a szósöl média használatán céges szinten: 25 százalékot vagy afelett. A legkevesebbet Bulgária javított, mindössze 6 százalékot.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök