A kollektív elbocsátás 309 alkalmazottat érint. A cégvezetés a lépést a termelési kapacitásnak a megrendelések volumenéhez való igazításának szükségszerűségével indokolja.
A svéd Electrolux Csoport nyereséggel zárta a harmadik negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után - áll a cég honlapján.
A cég adózott eredménye 192 millió svéd korona (20,4 millió dollár, 1 korona=35,53 forint), részvényenként 0,71 korona volt a tavalyi harmadik negyedévi 235 millió korona, részvényarányosan 0,87 korona veszteség után. Az üzemi eredmény 890 millió koronára (94,5 millió dollár) emelkedett az egy évvel korábbi 349 millió koronáról. Az adat felülmúlta a cég által várt 875 millió koronát.
Az Electrolux negyedéves bevétele 3 százalékkal, 32,32 milliárd koronára csökkent, de így is meghaladta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 31,7 milliárd koronát.
A vállalat jelezte, hogy nyereséget termelt az észak-amerikai részlege, amely éveken át veszteséges volt. Az idei harmadik negyedévben 25 millió korona profit keletkezett ebben a szegmensben az egy évvel korábbi 249 millió korona veszteség után.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






