A hétfőn közzétett döntés indoklása szerint a platform nem mérte fel és nem kezelte megfelelően az illegális, veszélyes és hamisított termékek értékesítéséből adódó kockázatokat.
Komoly fogás a NAV-nál: nem semmi mennyiségű csempész cigit találtak, le se tagadta a feketéző tulajdonos
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen tartottak ellenőrzést. Előzetes kockázatelemzés alapján érkeztek egy magánlakáshoz, majd ajtónyitással vette kezdetét egy nem mindennapi történet.
A helyszínen egy férfi fogadta a pénzügyőröket, akinek átadták az ellenőrzésről szóló végzést, majd megkérdezték, hogy tart-e az ingatlanban jövedéki terméket. A válasz egyértelmű: igen.
Az egyenruhások átvizsgálták a porta valamennyi helyiségét – szobákat, nappalit, konyhát majd az udvart és garázsban parkoló járművet is. Több helyről kerültek elő dohánytermékek: a garázsban álló szekrényből és a terasz ülőgarnitúrájának ágyneműtartójából is.
Az 52 éves férfi láthatóan nem ragaszkodott egy azon cigarettamárkához, azt mondta, hogy az 560 doboz, különféle, zárjegy nélküli dohánytermék mind az ő tulajdona, és azokat saját felhasználásra vásárolta.
Az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás az 1,4 millió forint értékű feketepiaci termékek birtoklása okán. A jogsértés miatt a férfi több mint kétmillió forint bírságra is számíthat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Fontos! Dohánytermék Magyarországon kizárólag dohányboltban értékesíthető. Felhívjuk a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett, regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. A dohánylevél munkavégzés ellenértékeként sem adható át." - írja közleményében a NAV.
Címlapkép forrás: NAV sajtóközlemény
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







