A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Budapest főváros urbanisztikai és közterület-fejlesztési tervpályázatot írt ki a Rákosrendező 86 hektáros területének hasznosítására, amelynek célja egy környezeti fenntarthatóságot és társadalmi szolidaritást megvalósító új városrész létrehozása.
A Magyar Építők által észrevett, az Európai Unió közbeszerzési oldalán megjelent pályázat a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyását követően került kiírásra. A főváros olyan csapatot keres, amely képes megtervezni egy zöldfelületekben gazdag, emberléptékű közterületekkel rendelkező, környezettudatos városrészt, amely támogatott lakhatást és helyi közintézményeket biztosít korszerű építészeti és energetikai megoldásokkal.
A pályázati jelentkezések benyújtási határideje 2025. november 4., míg a pályaműveket várhatóan 2026. január 27-ig kell leadni. A legjobb terveket összesen 141 millió forintos keretből díjazzák, egy-egy díj maximális összege 18 millió forint lehet.
A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. által kiírt pályázat olyan tervezőcsapatot keres, amely felkészült nagy léptékű projektek előkészítésére, kreatívan használja a helyszín adottságait, és képes ötvözni a vizionárius gondolkodást a mérnöki precizitással. Elvárás a sokrétű szakértelem, az innovatív szemlélet és a hagyományok tisztelete, valamint jártasság az urbanisztikai, építészeti, tájépítészeti és műszaki tervezés minden területén.
A nyertes pályázó által elkészítendő mesterterv meghatározza majd a terület jövőbeli szerkezetét, beépítési intenzitását, építészeti karakterét, funkcióit, zöldfelületi és közlekedési rendszerét, valamint közműhálózatát. A tervdokumentáció kiterjed minden ágazatra, rögzíti a további szakági tervezési feladatok kereteit, ütemekre bontja a beruházást, és megalapozza annak gazdasági-pénzügyi hátterét is.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







