Ausztriában jelentős pénzbeli segítségre számíthatnak a gyermeküket egyedül nevelő szülők, mégis sokan kerülnek közülük nehéz anyagi helyzetbe.
Ők járhatnak valójában jól az Otthon Starttal: 50 helyett 100 milliós hitel jár a szerencséseknek
Az idén szeptember 1-jén induló, kedvezményes kamatozású Otthon Start Program keretében elérhető legfeljebb 50 millió forint összegű támogatott kölcsön hitelkeretének akár dupláját, maximum 100 millió forintot is felvehetnek azok, akik bérbeadási célú ingatlan vásárlását tervezik például egyéni vállalkozóként vagy mikro- illetve kisvállalkozásukkal - hívja fel a figyelmet a céges finanszírozásokkal foglalkozó CreditExpert. Az Otthon Start Programhoz hasonlóan a mikro- és kisvállalkozások számára kínált Széchenyi Mikrohitel MAX+ konstrukciót is a teljes futamidőre változatlan, nettó 3 százalékos kamattal lehet felvenni.
Napokon belül indul az első ingatlan megszerzését támogató, alacsony, 10 százalékos önerővel elérhető, fix 3 százalékos kamatozású Otthon Start Program. Az akár 25 éves futamidejű kölcsön igénylői számára további kedvező hír, hogy a hitelprogram segítségével befektetési célra, azaz például bérbeadásra is vásárolhatnak ingatlant.
50 helyett akár 100 millió forint is elérhető a 3%-os kamattal
Aki kifejezetten bérbeadási célú ingatlan vásárlását tervezi, az az Otthon Start Program keretében elérhető, legfeljebb 50 millió forint összegű támogatott kölcsön dupláját, akár 100 millió forintot is felveheti, ha az ingatlant egyéni vállalkozóként vagy mikro- illetve kisvállalkozásán keresztül vásárolja meg - hívja fel a figyelmet a céges finanszírozásokkal foglalkozó CreditExpert.
A maximum 100 millió forint összegű Széchenyi Mikrohitel MAX+ beruházási hitel az Otthon Start Programhoz hasonlóan a jelenlegi magasabb kamatkörnyezetben rendkívül kedvezőnek számító, a teljes futamidőre változatlan, nettó 3 százalékos kamattal nyújt forrást a mikro- és kisvállalkozásoknak, egyéni vállalkozóknak, és akár kezdő vállalkozásoknak is.
A Széchenyi Mikrohitel MAX+ ráadásul olyan vállalkozások számára is hozzáférhető, amelyek bár hitelképesek, mégis valamilyen okból kiszorulnak a bankok által finanszírozható cégek köréből, továbbá – maximum 50 millió forint erejéig – újonnan alapított és egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező cégek, illetve egyéni vállalkozók számára is elérhető - mutat rá Radeczki Gergő, CreditExpert ügyvezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A CreditExpert eddig több mint háromszáz vállalkozás átlagosan körülbelül 43 millió forint összegű forráshoz jutását segítette a Széchenyi Mikrohitel MAX+-on keresztül – az igénylők több mint 90 százaléka fordította valamilyen ingatlan-beruházásra az államilag támogatott hitelt. A Széchenyi Mikrohitel MAX+ konstrukció projekttípustól függően jellemzően 10 és 25 százalék közötti önerővel érhető el, és maximum futamideje 10 év.
Kutatás az Otthon Start hitelről
Az Otthon Start bevezetésével kapcsolatos fogyasztói attitűdöket és várakozásokat a Bankmonitor és a Pénzcentrum közös felmérésben vizsgálja - kérjük olvasóinkat, hogy vegyenek részt a kutatásban: a felmérés célja feltérképezni, kik terveznek hitelfelvételt, milyen feltételeket tartanak a legfontosabbnak, és hogyan alakítja a program a vásárlási döntéseket.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







