Több, mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki a nemzeti versenyhatóság hat vállalkozásra.
100 milliós üzletéről vallott Osváth Zsolt: mindent egy lapra tett fel, kinullázta magát
A CashTag, a Pénzcentrum videosorozata,a YouTube hazai kedvenceihez, a közéleti, politikai, és véleményvideós Osváth Zsolthoz, és a videojáték streaming hazai nagyágyújához, a több mint 600 000 követővel rendelkező Zsozéatyához látogatott el. De ezúttal nem az internetes tartalomgyártás volt a téma, ugyanis pár éve mindketten úgy döntöttek, a YouTube mellett szeretnék kipróbálni magukat más területen is, és végül mindketten vendéglátós vállalkozásba fogtak. Zsolti és párja a Nagymező utcában nyitották meg Európa első unikornis tematikájú bisztróját, a rózsaszín mesevilágot idéző Unicorn Bistro-t, míg Zsozéatya szintén régi álmát váltotta valóra, és üzlettársaival együtt megnyitotta az Nbert Bart, az Erzsébet körúton. A történet eddig szép, de ahogy a videoból kiderül, korántsem ennyire egyszerű a helyzete annak, aki belevág a vendéglátós bizniszbe, pláne a az elmúlt két év gazdasági körülménye között.
Ahogy a beszélgetésből kiderült, Zsozéatya a streamelés mellett nem csak a bárral foglalkozik, hanem ő a tulajdonosa az Nber energiaital márkának, és emellett még több vállalkozása van, például klímás cége. Azt hihetnénk ezzel a portfolioval már hátradőlhet az ember, de ahogy Zsozé mondta:
Egy vállalkozás ahogy működik, ahogy felépül, az kívülről tök jól hangzik. De egy vállalkozó, aki szeretne sikereket elérni, 0-24-ben dolgozik, és olyan tételekkel fizet a sikerért, amik sokkal drágábbak mint a pénz. Például a családtól elvett idő.
Az anyagi sikerekről is őszintén nyilatkozott, és ahogy mondta, a jelenlegi gazdasági helyzetben már annak kell örülni, ha nullára jönnek ki hónap végén a vállalkozásai, de mégsem aggódik, hosszú távon gondolkodik.
Anyagi sikerekről Osváth Zsolt is mesélhetne, 2022-ben arról cikkeztek a lapok, hogy étterme fél év alatt 100 milliós nyereséget ért el, de interjúnkban tisztázta ezeket a híreszteléseket:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Aki egyszer jutott már számviteli mérleg közelébe, az tudja, hogy amit leadsz, az nem a hasznod, hanem a bevételed. Igen, 100 millió forint volt a bevételünk, és nagyon büszkék vagyunk rá, de ez nem a nyereségünk, ebből jön le minden költségünk, mint például az étterem fenntartási költségei, étel-ital díjak, a dolgozók bérei és még sorolhatnám.
Amiről mindketten borzalmas emlékeket őriznek, azok a kezdeti nehézségek, például az induló tőke megszerzése, a beszállítói kör kialakítása, és az üzlethelységek kialakítása. Az induláshoz fűződő nehézségekről, olykor vicces, de sokszor elszomorító helyzetekről is őszintén mesélnek, a CashTag új adásában.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








