4 °C Budapest
Stacks of wooden boards at lumberyard, Carballo, A Coruna, Galicia, Spain

Építőipari áremelkedés: így alakulhat a fa, a hőszigetelő anyagok ára a következő hónapokban

2021. szeptember 11. 12:01 2 perc

Az építőipari vállalkozások 74 százaléka szerint az idén nettó árbevételük éves összevetésben emelkedni fog, 15 százalékuk viszont csökkenéssel számol, 11 százalékuk pedig úgy látja, hogy árbevétele nem fog változni 2020-hoz képest - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A szakszövetség tervező, kivitelező, mérnöki szolgáltatást nyújtó vállalkozások bevonásával készített felmérést az építési piacon az első nyolc hónap tapasztaltairól. A 400 válaszadó között mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás is szerepelt, országos lefedettséggel.

A felmérésben csupán a válaszadók 25 százalka jelezte, hogy várakozása szerint nyereségesebb évet zár 2021-ben mint tavaly, 48 százalék szerint nem javul a jövedelmezősége, a fővárosiak többsége pedig csökkenésre számít.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke elmondta: Budapesten azért lesz rosszabb az építőipari cégek jövedelmezősége, mert a fővárosban az országosnál magasabb a nagy értékű, hosszú átfutási idejű munkák aránya, amelyeknél nem tudják a szerződéseket módosítani, így a cégek az áraikban az emelkedő építőanyagárakat sem tudják érvényesíteni.

A felmérés szerint az építőipari alapanyagok és termékek áremelkedése, a munkaerő drágulása nehéz helyzetbe hozta az építési piac valamennyi szereplőjét: a megrendelőket, a tervezőket, és a kivitelezőket egyaránt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Koji László elmondta, hogy a kivitelezők az év végégig már nem számítanak az építőanyagok további áremelkedésére. Abban bíznak, hogy a kritikus termékeknél (fa, hőszigetelő anyagok, elektromos kábelek) az árak valamennyit visszakorrigálnak.

Az ÉVOSZ felmérésének adatai szerint az első fél évben 2020 végéhez képest a fővárosban, illetve országosan a faanyagok ára 86, illetve 160 százalékkal, a hőszigetelő anyagoké 38, illetve 45 százalékkal, az elektromos kábelek, vezetékek ára pedig Budapesten és országosan egyaránt 35 százalékkal nőtt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?