A sorozatos mulasztások és a megtévesztő gyakorlatok miatt az eMAG-ra kiszabott büntetések összege az elmúlt években már meghaladta a 700 millió forintot.
Az utóbbi időben anyagi nehézségei támadtak O. G. Ducknak, az első magyar testépítő-popsztárnak. A 45 éves zenész most a Facebook-oldalán arról írt, hogy a telefonszámláját sem tudja fizetni. "Lásd, a celebet sem védi semmi a krachtól" - írta.
O. G. Duck, vagyis Kalocsai Krisztián az 1992-ben alakult Hip Hop Boyz tagja volt, az együttes aztán 6 év múlva felbomlott, majd a 2000-es években megint összeálltak, végül jogviták vetettek végleg véget a közös munkának. 2012-ben az első magyar testépítő-popsztár, és személyi edzőként is elkezdett dolgozni, azonban a ma 45 éves popsztárnak anyagi gondjai támadtak - írja a Femina. Úgy fest, hogy a telefonszámláját sem tudja fizetni, legalábbis ebből a Facebook-posztból erre lehet következtetni:
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







