Júniusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 424,1 milliárd forint többlettel zárt, szemben az egy évvel korábbi 27,4 milliárd forintos többlettel.
Áfa megfizetése nélkül lehet eladni különféle termékeket az Európai Unión belül, amennyiben az eladó igazolni tudja, hogy a szóban forgó árut valóban egy másik tagállamba szállította. Eddig a tagállamok eltérő elvárásokat fogalmaztak meg e tény bizonyítására, ám 2020. január 1-től a rendszer megváltozik. Brüsszel minden tagállamra vonatkozóan egységesen meghatározta, milyen dokumentumokat kell elfogadniuk az adóhatóságoknak az elszállításra vonatkozó feltétel alátámasztására.
A kiszállítás igazolására szolgáló dokumentumok két csoportra oszthatók. Az első csoportba a fuvarozás tényét alátámasztó dokumentumok (CRM, fuvarszámla stb.), míg a másik csoportba az egyéb dokumentumok (például a fuvaros kifizetését igazoló banki átutalási bizonylat) tartoznak. A szabályozás azonban nem egyszerű, hiszen több követelményt is megfogalmaz a dokumentumok körét és tartalmát illetően - olvasható a Deloitte közleményében.
Jóllehet az áfareform célja a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése lenne, a rendelkezések szigorúnak tűnnek. A magyar hatósági gyakorlat alapján széles körben alkalmazott CMR okmányok beszerzése például nem mindig könnyű, ami miatt az áfamentesség alkalmazása kockázatos lehet.
- mutatott rá dr. Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere. Ráadásul az új szabályoknak köszönhetően mód nyílik arra, hogy a kiszállítás tényét egyes könnyebben beszerezhető dokumentumokkal igazolják az érintettek. "Az ilyen dokumentumok beszerzése és rögzítése beépíthető a vállalkozás üzleti folyamatai közé, így nemcsak az adómentes számlázás lesz biztonságosabb, de az adóellenőrzés hatékonysága is jelentősen javítható" - tette hozzá dr. Tancsa Zoltán, a Deloitte adóosztályának partnere.
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







