A pénzügyőrök a sofőrt a vezetéstől eltiltás megsértése és a kétes eredetű okmány miatt további eljárás lefolytatására átadták a rendőrség munkatársainak.
Az újonnan bejelentkező adózók 2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Az eváról szóló törvény hatálya alá bejelentkezni, illetve az alól kijelentkezni az egyéni vállalkozók a 15T103-as, a társas vállalkozók pedig a 15T203 számú adatbejelentő lapon tudnak a NAV adóigazgatóságain. Az adatlapok már december 1. óta letölthetők a NAV honlapjáról, illetve papír alapon is hozzáférhetők a NAV ügyfélszolgálatain.
Az eva szerinti adózást többek között a törvényi feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozók, egyéni cégek, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, ügyvédi irodák és közkereseti társaságok választhatják legkésőbb 2015. december 21-ig. A bejelentkezés ugyanezen időpontig írásban visszavonható - olvasható a közleményben.
A NAV kiemeli, hogy azoknak, akik 2015-ben az eva szerint teljesítették adókötelezettségüket, és 2016-ban is fenn akarják tartani ezt az adózási módot, nem kell újra bejelentkezniük. Ugyancsak 2015. december 21-éig, és szintén a 15T103, illetve a 15T203 számú adatbejelentő lapon lehet kijelentkezni az eva törvény hatálya alól. Az adózó köteles kijelentkezni, ha 2015. december 21-én nem felel meg az eva választására jogosító feltételeknek, például, ha ebben az időpontban adótartozása van.
Az egyéni vállalkozók szintén december 21-éig - a 16JNY számú nyomtatványon - nyilatkozhatnak arról is, hogy a magasabb összegű ellátás érdekében a járulékokat az általánosnál magasabb - a minimálbér másfélszeresét meghaladó - alap után fizetik meg.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







