Évente több milliárd forint a tét – mondták el a Pénzcentrumnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakértői.
Sikeres három évet tudhat maga mögött Hajdú Péter. A tévés producer-műsorvezetőnek van étterme, pizzériája, érdekelt a szépségiparban, az ingatlanpiacon, a mobilfejlesztésben és a fesztiválszervezésben.
Hajdú 2010-ben szerződött a Story Tv-től a TV2-höz Esti Frizbi című show-jának gyártására, kezdetben heti rendszerességgel jelentkezett a műsor. A cég más műsorok gyártásában is részt vesz. Hajdú Péter műsora a Frizbi, de 2015-ben már az Aktívot is ő gyártja a TV2-n. Pontosabban a cége, a Frizbi Entertainment (FE) Kft.
A film-, videó- és televíziós műsorgyártással foglalkozó FE 2011-ben még nettó 560 milliós bevételt ért el, amit 2012-re 762 millióra, majd 2013-ra 1 milliárd 60 ezer forintra növelt. Eredménye mindhárom évben pozitívumot mutatott, 2013-ban 12,9 millió forintot, amit nem vettek ki a cégből, az eredménytartalékba helyeztek. A nyilvános cégadatok szerint tavaly 15 főt foglalkoztattak - derül ki az FN24 összefoglalójából.
Hajdú még három cégben érdekelt. Tavaly májusban az FE megvásárolta a Magyarország Szépe Kft. többségi tulajdonrészét, amely többek között a Miss World szépségverseny magyarországi licenctulajdonosa. Az FE gyártotta az elmúlt években is a TV2 szépségverseny műsorát, most tulajdonosként is beszálltak szervezésbe is. A cég ügyvezetője és egyik tulajdonosa Hajdú felesége, Sarka Katalin lett.
Hajdúék papíron három éve veszteséges társaságot vettek, amely a saját tőkéjét is elvesztette, 2012-es mérlege szerint 8 milliós veszteséggel, 53 milliós tartozással zárta az évet, a saját tőkéje 33 milliós mínuszt mutatott. Ezen 2013-ra sem sikerült lényegesen javítani. Bár a mérlege 4,4 millióval több lett, így is 3,6 milliós mínuszban vannak, a tartozása majdnem 2 millióval lett több, és a vészes alultőkésítettség sem javult (a cég saját tőkéje -36,762 millió forint). Vélhetően ez 2014-ben megváltozhatott.
Hajdú Péter ügyvezetője és másodmagával tulajdonosa a 2012 júniusában bejegyzett Septemberfest Kft.-nek, amely azóta szervezi a miskolci népkerti sörfesztivált. Hajdúéknak van egy családi étterme is Törökbálinton (Like Bisztró), és mellette egy pizzériájuk is.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egyébként csökken a magyar cégek száma
Néhány évvel ezelőtt még a rendületlenül gyarapodó cégszám volt jellemző a magyar gazdaságra. Ez a trend azonban 2014-ben megfordult és a vállalkozások száma csökkenésnek indult. A működő társas vállalkozások száma 2014. január 1-je és 2015. január 1-je között több mint 2,5 százalékkal csökkent, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. A cégszám-csökkenés önmagában nem negatív folyamat, amennyiben hosszú távon egy kisebb, de stabilabb cégvilág létrejöttéhez járul hozzá.
Egy év alatt a legnagyobb mértékű csökkenés Nógrád és Zala megyében történt, ahol 5 százaléknál nagyobb mértékű a cégszám-csökkenés. Budapest az egyetlen terület, ahol 2% alatt tudott maradni a vállalkozások számának csökkenése az elmúlt egy évben.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








