Sokszínű pitch-ek, befektetések és elutasítások, a Cápák között legújabb adásában sem volt hiány izgalmakból.
Bár a Budapesti Békéltető Testületnél (BBT) az ügyek több mint harmada egyezséggel zárul, működésük hatékonyabbá válhatna a testület elnöke szerint, ha a bepanaszolt cégek számára kötelezővé tennék a részvételt a meghallgatásokon - írja keddi cikkében a Magyar Hírlap.
Baranovszky György, a BBT elnöke szerint a közzététel eszköze bizonyos vállalkozások esetében nem elegendő az ajánlás teljesítésének kikényszerítésére, ugyanakkor mindenképp pozitív eredmény, hogy az idei első fél évben a fogyasztói jogvitával érintett cégek több mint nyolcvan százaléka eleget tett a testület ajánlásainak.
A BBT elnöke hangsúlyozta, hogy az első fél évben a testületük által lezárt 1473 ügy több mint 37 százalékában sikerült a vitát egyezséggel zárni. Az elnök szerint ahhoz, hogy a békéltető testületek eljárása még hatékonyabbá váljék, törvényi szinten elő kellene írni a vállalkozásoknak, hogy a meghallgatáson biztosítsák egyezségkötésre jogosult személy jelenlétét. Jelenleg ugyanis a cégeket csupán válaszirat-küldési kötelezettség terheli.
Ahhoz, hogy a békéltető testületek még nagyobb számban érjenek el egyezségeket, a vállalkozások kötelezettségét Baranovszky György szerint ki kellene terjeszteni a személyes részvételre. A lap szerint fontosnak tartaná azt is, hogy a fogyasztó és a vállalkozás közötti vitás ügyekben a bírósághoz való fordulás előtt kötelező legyen igénybe venni a testületek eljárását.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







