11 °C Budapest

Jobban szeretik a NAV-ot a vállalkozások

MTI
2013. szeptember 24. 12:41

Javult a vállalkozások véleménye a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) az elmúlt másfél évben - derült ki a PwC Magyarország második alkalommal készített felméréséből, amelyet az adóhatósággal és a jogszabályváltozásokkal kapcsolatos adózói véleményekről készített.

A kutatás eredményéről összeállított, MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az adóhatósággal közösen készített felmérésben közel 400 adózó vett részt, a válaszadók több mint fele elégedettebb lett az adóhatóság munkájával. A válaszadók anonim módon mondhatták el véleményüket az adóhatóság munkájáról.

A kutatás többek között az ellenőrzések, a jogorvoslat, a tájékoztatás és az ügyintézés területeit vizsgálta, valamint a jogszabályváltozásoknak az adózók mindennapi üzletmenetére gyakorolt hatását.

"A felmérésben résztvevők válaszai nyomán feltárhatóak azok a kritikus pontok, amelyek alapján valós visszajelzést kap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját tevékenységéről és ennek nyomán lehetősége nyílik a felvetett problémák megfelelő kezelésére" - mutatott rá Kelemen János, a PwC Magyarország cégtársa a PwC közleménye szerint.

A közleményben kitértek arra: az év elején a kiemelt adózók harmadát szervezte ki az adóhatóság a regionális adóhivatalokhoz. A NAV szervezeti átalakításával érintett válaszadók tapasztalatai szerint az ügyfélszolgálat, az eljárások gyorsasága és az ellenőrzések terén nem volt releváns változás. Előfordultak azonban átállási nehézségek, melyek elsősorban a Kiemelt Adózók Adóigazgatósága és a regionális igazgatóságok eltérő referensi rendszeréből, az eltérő ügyintézési gyakorlatból és a nagyvállalatokat érintő speciális szakmai felkészültséget igénylő kérdésekben való jártasság hiányából fakadtak.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók 89 százaléka felkeresi ügyintézés előtt a NAV honlapját. Problémaként jelölték meg azonban, hogy az új jogszabályokkal kapcsolatban a NAV véleménye csak 4-5 hónappal később kerül ki a honlapra.

Az elektronikus eljárások területe ugyanakkor sikertörténetnek bizonyul: a számok azt mutatják, hogy az ügyfélkapun és az Ügyfél Contact Centeren keresztül történő ügyintézés is népszerű, ezekkel a rendszerekkel kapcsolatos ügyfél-elégedettség mértéke is növekedett, 60-70 százalék körül mozog. Az adózók tovább bővítenék az elektronikusan elérhető szolgáltatások körét. Jellemző, hogy az adózók négyötöde tartaná rendkívül pozitív fejleménynek a NAV ügyfélszolgálataival és a revizorokkal történő e-mailes kapcsolattartás lehetőségének bevezetését.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A felmérésben résztvevők elégedettek ugyan a revizorok udvariasságával és szakmai felkészültségével, azonban az iparág-specifikus ismeretek hiánya még mindig nagyban nehezíti az ellenőrzések gördülékenységét. A válaszokból az is kiderül, az adózók kétségesnek tartják, hogy szakmai érvelésüket a jogorvoslati eljárás során az adóhatóság elfogadja, emiatt pedig időnként meg sem próbálnak jogorvoslati lehetőségeikkel élni.

A jogszabályváltozásoknak az adózókra gyakorolt hatását vizsgálva elmondható, hogy az általános forgalmiadó-változások nehezítették meg a leginkább a vállalkozások életét. A legkedvezőbb fogadtatása a transzferár-szabályozás területén történő és az adózás rendjét érintő változásoknak volt az elmúlt években. A válaszadók szerint az adóhatóság szerepe a jogértelmezésben és ezen keresztül a jogkövető magatartás előmozdításában kiemelkedően fontos.

"Az adóhatóságnál lezajlott szervezeti változások és szemléletmódbeli fordulat kedvező hatása már érződik, és az informatikai és egyéb fejlesztések is alapvetően jó irányba haladnak" - idézi a közlemény Kelemen Jánost. Mind az adóhatóság, mind pedig az adózók számára rendkívül fontos egy olyan együttműködő légkör kialakítása és fenntartása, ahol a felek partnerként viselkednek és számíthatnak egymásra - vélekedett a PwC Magyarország cégtársa.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem