2026 januárjától teljesen betiltották az e-cigaretták és vape eszközök behozatalát és forgalmazását, a szabályszegőkre pedig súlyos, akár több millió forintos bírságok és börtönbüntetés is várhat.
Július közepén országos vizsgálat-sorozat indul a dohánykereskedelem ellenőrzésére - tudta meg a Magyar Nemzet az adóhatóságtól.
Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki ügyekért felelős szóvivője a lap pénteki számában elmondta: csütörtökig 5310 kérelem érkezett a trafikpályázatok nyerteseitől, s a hatóság eddig 5258 esetben adta meg a hozzájárulást.
A NAV nagyjából két tucat beadványt utasított el, mégpedig azért, mert az érintett vállalkozás nem felelt meg a törvényi előírásoknak, például egymillió forintnál nagyobb adó- vagy vámbírságot szabtak ki rá az elmúlt öt évben.
A pénzügyőrök nyitás előtt minden trafikot felkeresnek, s ha hiányosságot találnak, felszólítják a tulajdonost a hibák orvoslására. Amennyiben ez nem történik meg, az érintett az engedély visszavonását követően akár el is veszítheti húsz évre szóló dohányárusítási jogát.
A nagyszabású ellenőrzések július 15-e után kezdődnek, a korábban cigarettát árusító boltok, kocsmák, szórakozóhelyek ugyanis addig kínálhatnak dohányterméket. Ha valamely vállalkozás a határidő után engedély nélkül árul cigarettát, komoly pénzbüntetésre számíthat, a szankció összege ötmilliótól ötszázmillió forintig terjedhet - hívta fel a figyelmet Suller Attila.
A vámhatóság munkáját a közterületfelügyelők és a polgárőrök is segítik majd, mégpedig úgy, hogy tájékoztatást adnak arról, hol találkoztak feltételezhetően engedély nélküli dohányforgalmazással. Jelzések a rendőrhatóságtól és akár az állampolgároktól is érkezhetnek - tette hozzá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az új szabályok életbe lépése után a hatóság fokozottan figyeli majd a keleti és a déli határszakaszokat - tudatta a szóvivő, hozzátéve, eddig nem tapasztalták, hogy megugrott volna a cigaretta illegális behozatala.
Arra is felkészültek, hogy szükség esetén pénzügyőröket, szakembereket csoportosítsanak át az esetleg kritikussá váló térségekbe. A NAV a határszakaszok szemmel tartására, a cigarettacsempészek lebuktatására új, modern technikai eszközt is beszerez - mondta Suller Attila.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







