Az év élelmiszerbotránya: rendkívül veszélyes, amit a magyar cég csinált

Pénzcentrum
2012. október 16. 18:06

Marhahúsként adott el több tonna színezett sertéshúst Svédországba egy magyar cég, a svéd Aftonbladet nevű lap szerint. A hús az állaga miatt lett gyanús, a bevizsgáláskor kiderült, hogy a sertéshúsba színezéket fecskendeztek, hogy drágább marhahúsnak tűnjön - írja az Index.

A csalás a lap szerint egészségügyi szempontból is rendkívül veszélyes, mert a marhahúsnál gyakori, hogy nem teljesen átsütve készítik el, a nyers disznóhús azonban jelentős kockázatokat hordoz. Betegséget okozhat például a nyers húsban lévő élősködő, a trichina nevű, szabad szemmel nem látható parányi fonalféreg. Az ügyben a svéd élelmiszerügyi hatóság is vizsgálódik.

A húst Svédországban értékesítő vállalkozó azzal védekezett, hogy őt is becsapták, a 30-40 tonna magyar sertéshúst már neki is marhaként adták el.

A svéd lap cikke szerint a szállítmány a Filetto nevű magyar cégtől érkezett az országba. Ez a az a Filetto Kft., amely honlapján a termékei között fagyasztott sertés-, marha- és borjúhúsokat sorol fel. A cégnél telefonos érdeklődésünkre annyit közöltek: valóban az ő termékükről van szó, és az ügyben valóban folyik egy vizsgálat.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 8. vasárnap
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 7. 19:18