7 °C Budapest

Több száz millióval szökött el a milliárdos csalással vádolt nő

Pénzcentrum
2012. május 18. 14:12

A Napló információi szerint egymilliárd forinton felüli összegben csalt ki pénzt helyben és országszerte bankoktól, magánszemélyektől az a 32 éves debreceni nő, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal május eleje óta köröz. Dudla Andreával szemben egy éve zajlik büntetőeljárás csalás megalapozott gyanújával. Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el vele szemben, de megszökött, a lap forrása szerint több százmillió forinttal.

- A gyanúsításban szereplő bűncselekmények 2007-ben kezdődtek, amikor is a nő olyan cégeket kezdett felvásárolni, amelyektől tulajdonosaik szabadulni igyekeztek. A vállalkozások egyszerű emberek nevére kerültek, akik a közreműködésért pár tízezer forintot kaptak. Az elkövető ezután több százmilliós banki pénzforgalmat, mérleget és főkönyvet hamisított a cégek számára, hogy azok hitelekhez, pályázatokhoz juthassanak, majd az elnyerésük után pár hónappal a strómanokon keresztül sorra csődöt jelentett - tudta meg a lap egy, az ügyre jó rálátással bíró személytől. A körözés alatt álló nő ezzel párhuzamosan sokszáz millió forintot gyűjtött össze - heti 20 százalékos hozamot ígérő - piramisjátékkal.
Ragaszkodott a BMW-hez

A "mobil bankárként", azaz hitelügyintézőként dolgozó gyanúsítotthoz a piramisjátékot szervezve legalább félmilliárd forint, de ennél valószínűleg jóval nagyobb összeg került oly módon, hogy 20 százalékos heti hozamot ígért - tudtuk meg többektől. Forrásaink szerint - zömében hajdú-bihari - ügyfelei száma a százat is elérhette, s otthonosan mozgott vagyonosabb körökben. Ügyletei során, mint az hírlik, a debreceni éjszakai élet egyik hírhedt alakja védte. Ezen túlmenően - az eltűnését megelőző napokban - a nő mintegy 600 millió forintot csalt ki gabonakereskedőktől és egy magánszemélytől, tudtuk meg. Ez ügyben többen is feljelentést tettek a rendőrségen.

Dudla Andrea ismerői elmondása alapján nagylábon élt. Abból következtetnek erre, hogy a nő helyben kimondottan drágának számító ügyvédekkel dolgoztatott, mindig BMW-vel járt, s évente 4-5 külföldi pihenés is "belefért".

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem