Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel

Pénzcentrum
2012. május 16. 12:15 2 perc

Megjelent a Széchenyi Kártya Program két új, hiánypótló és államilag támogatott finanszírozási terméke a kis- és középvállalkozások számára - ismertették egy mai sajtótájékoztatón. A két új termék az EU-s pályázatokhoz szükséges önerő kiegészítésére, illetve a már elnyert EU-s források megelőlegezésére alkalmas a KAVOSZ és az UniCredit Bank együttműködésének köszönhetően.

A kis- és középvállalkozói szektor növekedését elősegítő, a magyar piacon újnak számító termékek bevezetéséről van szó - ismertette Sipos József, az UniCredit kommunikációs igazgatója. Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a bankok nagyon óvatosak a hitelezésben. Ezt a helyzetet csak a bankok ösztönzésével, illetve az uniós források bevonásával lehet feloldani - vélte.

Ezért is tartották szükségesnek, hogy 1. EU-s pályázatokhoz szükséges önerőt kiegészítő hitelprogramot, 2. a már elnyert EU-s pályázati pénzeket megelőlegező hitelprogramot indítsanak el. Az EU-s pénzek kiosztásában főszerepet vállaló Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek jövő év februárjáig, márciusig kell kiírnia a pályázatokat ahhoz, hogy a 2013-ig tartó EU-s költségvetési ciklusban még elérhetővé váljanak. Az idő szorít, miközben a vállalkozások pénzügyi helyzetük miatt "túlélő felszerelésre" szorulnak a rendkívül kedvezőtlen makrogazdasági környezetben. Likviditáshiányuk mérséklését, megszüntetését segítheti elő a két új hiteltermék.

A kkv-szektornak a foglalkoztatásban betöltött szerepét, és a kkv-szektor öntudatának erősítését emelte ki Patai Mihály, az UniCredit elnök-vezérigazgatója, megköszönve a KAVOSZ Zrt.-nek és az UniCredit munkatársainak a termékek kidolgozását. Bunna Gyula, a bank ügyvezető igazgatója szerint elsősorban működési problémával szembesülnek a kkv-k ma, e zavarok kiküszöbölését segítik a programok.

A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel arról szól, hogy az Új Széchenyi Program pályázataiban az eddig hiányzó önerőt finanszírozza meg a bank. Ehhez az állam 2%-os kamattámogatást és a Garantiqán keresztül állami garanciát nyújt. A Széchenyi Támogatást Megelőlegező hitel pedig a már elnyert EU-s forrásokhoz történő gyorsabb hozzájutást segíti elő azok megelőlegezése révén szintén kamattámogatással, ám hitelgarancia nélkül. A termékek kamata 1 havi BUBOR+2% a kamattámogatás figyelembe vételével.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?