Mintegy 70 ezer fogászati beteg érkezett tavaly Magyarországra Nyugat-Európából, legtöbben Nagy-Britanniából, Németországból, Olaszországból és Franciaországból − mondta a Napi Gazdaságnak Szűcs László, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. (OTI) elnök-vezérigazgatója.
Közel 2600 rendelő vagy fogászati vállalkozás működik az országban, ebből 500 foglalkozik − teljes bevételéhez képest nagy arányban − külföldi betegekkel. Ezek a rendelők évi mintegy 60-70 ezer fogászati turistát fogadnak, éves forgalmuk eléri a 65-70 milliárd forintot. A hazai 1200-1400 praxis negyede-harmada érdekelt a külföldiek kiszolgálásában, ezek összesen körülbelül négyezer embert foglalkoztatnak (a magyar betegekkel további 10 ezer dolgozó foglalkozik), egy részük tavaly az előző évhez képest megkétszerezte, megháromszorozta forgalmát.
Magyarország 2008-ra lett európai piacvezető a fogászati turizmusban, elsősorban a fapados légitársaságok megjelenésének köszönhetően a hazai fogászatok összesített piaci részesedése Európában megközelítette a 40 százalékot. A nyugati betegek 40−60 százalékot spórolhatnak, ha itt kezeltetik magukat, az OTI kutatásai szerint akkor indulnak el, ha legalább 2500 eurót megtakaríthatnak, átlagköltésük pedig fejenként 4500 euró (1,3 millió forint). A fogászati turizmus hajtóereje az implantátumbeültetés, illetve a nagyobb fogpótlási munkák − a külföldiek 90 százaléka ezért érkezik Magyarországra.
A fogászati vállalkozások március elsejétől pályázhatnak a turisztikai célelőirányzat fogászati turizmus fejlesztésére tavaly elkülönített egymilliárd forintos keretére.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








