A Ferihegyről egységes gépjárműparkkal utasokat szállító cég ma bejelentette, hogy 5 év tevékenység után befejezi a működését.
"A Zóna-Service Zrt. tájékoztatja az Utazóközönséget, hogy közel öt év tevékenység után taxi üzletág tevékenységét a mai nappal megszünteti" - áll a társaság közleményében.
A 2006.-ban alapított vállalkozás 2 fordulós pályázaton nyerte meg a jogot a repülőtérről történő utas szállításra. Az év augusztusában meg is kezdte működését egy egységes gépjárműparkkal és egységes zónákra bontott tarifákkal.
2010.ben a Budapest Airport felbontotta a szerződést, de még januárban sem voltak hajlandók feladni a területet és a Zóna Taxi sofőrjei zaklatták az utasokat ajánlataikkal - számolt be az Index.hu.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







