15 °C Budapest

Vége, ennyi! Újabb legendás magyar céget számolnak fel

2011. január 10. 12:02

A Cerbona Zrt. az utóbbi évek során komoly likviditási problémával küzdött, amit a piac mozgásai és a válság lényeges piacvesztéseket okozva tovább erősített. Ebben a helyzetben került sor 2010 tavaszán új vezérigazgató kinevezésére, azzal a céllal, hogy a cég működését sikerüljön stabilizálni, illetve új elképzelésekkel ismét nyereségessé tenni, növekvő árbevétel mellett.

A munka megkezdődött, azonban a nyár elejére a gabonapiacon olyan árrobbanás alakult ki, amelynek költségemelkedését a liszt- és tésztapiac nem ismerte el. Ennek veszteségeit saját eszközökkel a cég már nem tudta ellensúlyozni, további külső finanszírozást pedig az eladósodottság mértéke miatt nem sikerült találni. A részvényesek tőkeemelésre nem vállalkoztak, így hiába született meg időközben egy átgondolt hosszú távú stratégia, amely többek között egy tőkeerős szakmai befektető bevonását is célul tűzte ki, az akkut fizetési problémák közepette a cégvezetésnek a finanszírozó hat bankhoz kellett ismét fordulnia a helyzet megnyugtató kezelése érdekében. A tárgyalások lezárása előtt a Budapest Bank felmondta hiteleit és inkasszót nyújtott be. Ezt a lépést a többi bank is követte, amelynek eredményeként végül közgyűlési határozat alapján csődvédelmet kértek.

Nem mondanak fel a dolgozóknak
Gosztonyi Gábor vezérigazgató az MTI-nek elmondta: a cég nem mond fel a dolgozóinak; az igazgatóság továbbá tárgyal az esetleges befektetőkkel, a társaság székesfehérvári malmában és tésztaüzemében pedig jelenleg bérgyártást végeznek. Jelenleg 350 munkavállalója van a Cerbonának, a létszám tavaly szeptember óta nyolcvannal csökkent.


A csődvédelem alatt elsődlegesen befektetők megtalálására és bevonására helyezték a hangsúlyt, de a kényszerűen leállított termelést is sikerült részben újra elindítani. A közel 400 fő munkahelyét folyamatosan fenntartották, bízva abban, hogy a befektető-keresés sikeres lesz, és a jövőben a munkahelyek többségét meg lehet menteni.

A keresési folyamat eredményként az elmúlt hetekben a cég több ajánlatot illetve megkeresést kapott magyar és külföldi szakmai illetve pénzügyi befektetőktől. Ezek között olyanokat is, amelyek a cég teljes eszközparkjára vonatkoznak, megcélozva az összes alaptevékenység továbbvitelét. Az Igazgatóság ezeket kiértékelte, és megállapította, hogy mindegyik eszközvásárlásra vonatkozik, nincs jelenleg befektetői szándék a Cerbona Zrt. többségi tulajdonának megszerzésére, illetve a hitelezőknek nem tud érdemi új csődegyezségi ajánlatot tenni.

A meglévő eszközök értéke, beleértve a fogyasztók által igen kedvelt Cerbona márkát is, akkor tartható a legmagasabban, így a hitelezők követeléseinek megtérülése akkor a legnagyobb, ha az üzemek működnek és a termékeink folyamatosan piacon maradnak. Viszont ez csak akkor érhető el, ha a tulajdonosváltás mielőbb lezajlik, ami a csődvédelem fenntartása mellett a jelenlegi hat bank eltérő érdekeltségi és bonyolult döntési rendszere miatt csak igen lassú folyamat lenne.

Ezért az Igazgatóság úgy döntött, hogy kezdeményezi a Cerbona Zrt. felszámolását, megnyitva ezzel annak mielőbbi lehetőségét, hogy szerződést lehessen kötni egy új tulajdonossal, akinek a kezében mielőbb tovább működhetnek a meglévő eszközök és minél több munkahelyet meg lehet tartani. Addig is mielőbb további üzemeltetési szerződéseket kell kötni a jelenleg üzemen kívüli egységekre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mivel a felszámolásban a vezérigazgató szerepét egy felszámoló biztos fogja átvenni, így az Igazgatóság és a vezérigazgató megerősítették korábbi megállapodásukat, amelynek értelmében a vezérigazgató munkaviszonya megszűnik 2011. január 10-i hatállyal. A felszámolás hatályba lépéséig a cég vezetését az Igazgatóság látja el.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem