10 °C Budapest

A legendás magyar cég drámája: százak kerülhetnek utcára

2010. november 14. 07:02 3 perc

Egyetértését adta a kialakult gazdasági helyzetre tekintettel a Cerbona Élelmiszeripari Zrt. szerdai közgyűlése ahhoz, hogy a társaság ügyvezetése csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesszen elő a bíróságnál.

A tagok 97 százalékának részvételével megtartott közgyűlés felhatalmazta a gazdaság igazgatóságát arra is, hogy szükség esetén döntsön a cég alaptőkéjének felemeléséről, ami új részvények kibocsátásával valósulhat meg. A tőkeemelés 3 milliárd forint lehet, s a határozat meghozatalától számított egy évre szól. A cég jegyzett tőkéje jelenleg több mint 1,9 milliárd forint.

Gosztonyi Gábor, a társaság vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a csődvédelemmel az a célja a Cerbona Zrt.-nek, hogy helyreállítsa a működést, valamint további forrásokhoz juthasson banki, vagy "elsősorban" külső befektető bevonásával.

A cég az idei gabona- és lisztárak radikális változása, alapvetően likviditási problémák miatt került nehéz helyzetbe. "A hitelezőktől új finanszírozást próbáltunk a cégbe bevonni, a bankokkal azonban nem sikerült megegyezni, s az egyik pénzintézet kezdeményezésére először ő, majd az összes bank felmondta a hitelünket, és benyújtotta az inkasszót. Ezért vagyunk ebben a helyzetben" - magyarázta a vezérigazgató. A cég banki hitelállománya 4,5 milliárd forint.

Mivel a héten a Cerbona utolsó üzeme is leállt, a székesfehérvári cég működését teljesen felfüggesztették. A 400 dolgozónak nem mondanak fel egyelőre, a leállás idejére törvényben meghatározott munkabér jár nekik.

Egy legendás magyar cég

A székesfehérvári központú Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Részvénytársaság jogelődje az 1962. január 1-én alapított Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat volt, amelynek fő tevékenységi köre a gabonafelvásárlás és őrlés, illetve a takarmánykeverék gyártás volt. Ebből alakult ki a vállalat mai profilja, a különböző gabonaalapú, korszerű élelmiszerek gyártása és értékesítése.

Az első jelentős lépés a klasszikus malomipari tevékenységből való kilépésre 1982-ben történt, amikor a cég üzembe helyezte az olasz berendezéssel felszerelt tésztagyárat, és ezzel elkezdte a magasabb feldolgozottsági fokú élelmiszerek előállítását.

Öt évvel később, a német Schaaf cégtől vásárolt extrúziós vonal kezdte meg működését, amellyel elindult az extrudált snackek és reggeli ételek gyártása.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fejlesztések sora 1989-ben a müzli és müzli szeletek előállításával folytatódott, egy új gépsor üzembe helyezését követően. Az olasz FEN cég gépeinek 1995. végén történő beüzemelésével tovább nőtt a cég gyártókapacitása, ekkor kezdődött el a klasszikus corn flakes, és a burgonya illetve gabona alapú sütött snackek, chipsek gyártása.

Mára a Cerbona Rt. a hagyományos búza- és kukoricaőrlemények gyártása és értékesítése mellett négy tojásos tésztákat, durum alapú, tojás nélküli tésztákat, reggeli ételeket, snackeket, chipseket, müzliket és müzli szeleteket állít elő.

A Cerbona márkanév 1988-ban került bevezetésre, majd ezt a nevet vette fel a társaság 1993 júniusában, amikor állami vállalatból részvénytársasággá alakult. A vállalat privatizációjára 1994 júniusában került sor. Termékskálájukon megtalálhatóak a legújabb táplálkozástudományi ismereteknek megfelelő élelmiszerek: csökkentett cukortartalmú, hozzáadott cukor nélküli, teljes kiőrlésű búzalisztből, élelmi rost hozzáadásával készült termékek.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?