4 °C Budapest

Ezekre is figyelniük kell a feltörekvő középvállalatoknak

Pénzcentrum
2010. március 18. 16:02

A hazai közepes méretű vállalatok többségének kihívást jelent a változó jogszabályi környezet állandó figyelemmel követése, de ezen cégek körében gyakori az is, hogy kevés belső erőforrással rendelkeznek a működésük hatékonyabbá tételéhez. A Deloitte az adózás területéről gyűjtött össze néhány jellemző példát a középvállalatok előtt álló kihívásokra, amelyeknek a leküzdése a válság utáni talpra állás időszakában komoly versenyelőnyt jelenthet a szegmens vállalatai számára.

A feltörekvő középvállalati szegmensben (FKV) gyakori, hogy ezeknél a 2-22 milliárd forint éves árbevételű, dinamikus növekedésre képes hazai vállalatoknál a tulajdonos a cég egyedüli vezetője is egyben. Gyakran egyetlen kézben összpontosul tehát minden menedzsment-feladat: egyetlen vezető hozza meg a stratégiai döntéseket, és ugyanez a személy felügyeli a gördülékeny napi működést meghatározó folyamatokat is - mondta Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere.

A menedzsment-struktúrát nagyban meghatározza a cégek múltja. A "feltörekvők" között sok az olyan vállalat, amelynek a kisebb cégek, családi vállalkozások szegmenséből sikerült kiemelkednie - az ötletei, piacképes termékei révén. A felelősségek és feladatok megosztása, a korszerű menedzsment-szemlélet azonban ezzel párhuzamosan nem minden cégnél fejlődött ki. Előfordulhat, hogy egy közepes méretű vállalat vezetője nem rendelkezik komoly gazdasági, vagy jogi ismeretekkel, és a szervezetben sincs jelen olyan különálló részleg, amely a fontos jogszabályi változásokat követné, vagy a kiaknázatlan üzleti lehetőségeket - például az adózásban - megfelelően fel tudná mérni.

A piac a Deloitte tapasztalatai szerint változik: máshogy gondolkodnak például azok a középvállalatok, amelyekben jelen van befektetői (külföldi) tőke, de az egész szegmensben egyfajta szemléletváltásnak vagyunk tanúi. Sokan felismerik a nagyvállalati működéshez hasonló cégstruktúra előnyeit és jelentőségét. Ennek oka, hogy a piac a középvállalati szegmenssel szemben is egyre komolyabb elvárásokat támaszt - például a nagyobb transzparenciára, az objektíven mérhető teljesítményre vonatkozóan.

Kihívások az adózás területén

A cég tapasztalatai szerint a hazai feltörekvő középvállalatokat gyakran inkább adómegtakarítási, mintsem kockázatcsökkentési lehetőségek foglalkoztatják - a működésükben rejlő bizonytalanságok helyett sok vállalat a közvetlen előnyök kihasználására igyekszik koncentrálni. A gyakorlat azt mutatja, hogy e cégek gazdaságossági megfontolásból ma még szeretik a felmerülő problémákat lehetőleg házon belül megoldani. Ez átmenetileg természetesen költségmegtakarítást jelent, hosszú távon ugyanakkor jelentősen csökkentheti a működés hatékonyságát, sőt, zavarokhoz vezethet.

Konkrét problémákba és kihívásokba a középvállalatok akkor ütközhetnek, amikor komplexebb, bonyolultabb ügyletekhez érnek, például szükségessé válik a külső tőkebevonás, vagy vállalati felvásárlásra kerül sor. A már említett, lehetséges erőforráshiány miatt előfordulhat, hogy e cégek egyes bonyolultabb ügyletek adójogi vonatkozásait nem látják át megfelelően. Előfordulhat az is, hogy a tranzakció létrejön ugyan, ám a vállalat egy-egy hibás döntéssel jelentős adómegtakarítási lehetőségektől esik el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Problémát jelenthetnek a banki finanszírozással kapcsolatos ügyletek is, mivel a bankok a középvállalati szektor vállalatait (és magát a szektort is) alapvetően kockázatosnak ítélik meg. A cégeknek természetesen arra kell törekedniük, hogy a legmesszebbmenőkig teljesítsék a bankok által támasztott feltételeket, saját kockázataik szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan teszik.

Felmerülhet például, hogy már kihelyezett kölcsön esetében a pénzintézet egy cégcsoport szerkezetének teljes átstrukturálását szeretné elérni annak érdekében, hogy az banki szempontból kevesebb kockázatot hordozzon. Ez azt jelentheti, hogy a bank lehetőleg a hatáskörébe szeretné vonni az adott cégcsoport legjövedelmezőbb társaságát, még akkor is, ha ez a cég eredetileg nem is tartozott volna a banki biztosítékok körébe.

Adózási szempontból egy ilyen drasztikus szerkezetváltás hosszú távú hatásai nehezen becsülhetők meg, így az nem is feltétlenül szolgálja a cég érdekeit. A bank elképzelései az esetek nagy részében persze megvalósulnak, hacsak a cégek nem képesek egy komplex számításokkal, szakmai érvekkel megalapozott kompromisszumos, de számukra adózási szempontból is kedvezőbb megoldás irányába terelni a tárgyalásokat - tette hozzá a Deloitte Zrt. szakértője.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?