Novemberben meghaladta a háromezret az idén felszámolás alá került építőipari cégek száma Magyarországon - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Harmadik hónapja több mint háromszáz céget számolnak fel havonta az ágazatban, de a minap napvilágot látott építőipari megrendelésállomány fényében ezt a tendenciát talán nem kell kivetíteni 2010 egészére.
Novemberben harmadszor haladta meg az egy hónapon belül felszámolás alá kerülő építőipari vállalkozások száma a háromszázat. Az év első 11 hónapjában bedőlt cégek száma ezzel átlépte a háromezres határt és év végére minden bizonnyal eléri a 3200-at. Soha ennyi építőipari cég nem ment még tönkre Magyarországon egy év alatt, de a rossz cégstatisztikák mellett megjelentek az első jó hírek az ágazat háza tájáról. A felszámolások száma magas szinten stabilizálódni látszik, és egyre több a végelszámolással megszüntetett vállalkozás is. Tavaly 11 hónap alatt 1176 cég megszüntetéséről döntöttek a tulajdonosok, idén pedig már 1845-ről, a növekedés ezen a téren 57 százalékos.
A KSH által tegnap közzétett adatok szerint a 2009 októberében megkötött szerződések volumene 29,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az Opten szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy tavaly októberben hirtelen visszaesett a szerződések száma és volumene az építőiparban, hiszen akkoriban a legtöbb bank egyszerűen leállt a vállalkozások hitelezésével, és rendkívül bizonytalanná vált a jövő. "Ez volt az igazi pánik időszaka. Tavaly októberben az akkor kötött szerződések volumene nem egészen 70 százaléka volt az egy évvel korábbinak, tehát a mostani emelkedéssel együtt is alacsonyabb a két évvel ezelőtti szinthez képest" - figyelmeztet az Opten igazgatója. Csorbai szerint nem árt emlékezetünkbe idézni azt sem, hogy a magyar építőipar már a válság előtti évben sem teljesített parádésan, tehát ha a KSH adata trendfordulót jelez, akkor sem a fellendüléskori szintekre térhet vissza az ágazat kibocsátása, hanem csak az azt követő alacsonyabb termelési értékekhez.
"Sok cég küzd még mindig az életben maradásért, és tudjuk, hogy télen kevesebb a munka, tehát mégha a megrendelésállomány növekedése kiutat is jelez a válságból, akkor is valószínű, hogy tavaszig még nagyon sok cég jut megoldhatatlan likviditási helyzetbe" - állítja az Opten igazgatója. Csorbai szerint meg kell várni a tavaszi szezonálisan igazított adatokat ahhoz, hogy biztosat lehessen mondani az ágazat jövőjéről.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







