Világhírű magyar termék: te még nem ismered?

Pénzcentrum
2009. augusztus 12. 05:55

Alapítottunk egy céget, ahogy azt csinálni kell Teljesen felforgathatja a világot a Prezi, ez a magyar fejlesztésű új prezentációs program, mely nem lineáris megjelenítési módszerének köszönhetően máris neves támogatókat tudhat maga mellett. A fejlesztő cég egyik alapítójával, Halácsy Péterrel beszélgettünk.

- Miközben a Prezi egyre másra gyűjti be az utóbbi fél évben a rangos elismeréseket és dicshimnuszokat, itthon egy szűk rétegen kívül alig hallottak az emberek a Preziről. Honnan jött egyáltalán az ötlet?

- Az ötlet maga már elég régi. Ketten alapítottuk a céget Somlai-Fischer Szabolccsal, aki dizájnerként már 2000-ben készített olyan honlapokat és prezentációkat, aminek a zoomolás volt az alapja. Ehhez saját maga által készített 30 soros flash programját használta. Mivel eredetileg építészként végzett az alapötlet adott volt, hiszen az a szakma régóta használ hasonló megoldásokat: tervrajzokban gondolkodnak és egy nagy sík téren helyezik el az információt.

Mi 2006-ban találkoztunk: a Műegyetem Média Oktató és Kutató Központjában együtt dolgoztunk egy rövid ideig. Egy előadáson láttam, ahogy használja a saját programját, én pedig elkértem, mondván, hogy én is szeretnék olyan látványos, jól érthető, izgalmas prezentációkat készíteni. Pár héttel később tartottam egy előadást az ő programjával, ami nagy siker lett, de ezt a flashes programját akkor még nagyon nehéz volt használni - tulajdonképpen egy grafikus program volt. Akkor jött az ötlet, hogy csináljunk ebből valamit, amit mindenki tud használni. Ő dizájner, én programozó vagyok, mindketten sokat adunk elő a saját területünkön, így kézenfekvő is volt, hogy ezzel kell kezdenünk valamit.

- Mindketten kapcsolódtok a Kitchen Budapesthez (KiBu), ahol fiatal kutatók élhetik ki a mobil kommunikáció, internet és művészet iránti hajlamaikat. Mekkora szerepe volt az ottani életeteknek a Prezi létrejöttében?

- A Kitchen Budapestben mind a ketten benne voltunk alapítástól kezdve, mint koordinátorok és menedzserek. A Prezi ötlete a Kibu indulásakor már megvolt, de akkor még tényleg csak egy halvány ötlet volt. Innentől kezdve a Prezi egy Kibu projekt lett, ami a sokféle okos és kreatív ember direkt és indirekt közreműködésének köszönhetően nagyban hozzásegített minket a sikerhez. Azt hiszem, ha nincs a Kitchen Budapest, nincs a Prezi sem.

- És hogy lett ebből a sok jó ötletből egy működőképes cég?

- 2007 végére láttuk, hogy az akkori formájában ez már másokat is érdekel. Az alapkoncepció - akárcsak a Kitchen Budapest más ötletei esetében is - az volt, hogy spin-off cégeket kéne létrehozni és aztán tőkét keresni a további fejlődéshez. Úgyhogy elmentünk egy ügyvédhez és alapítottunk egy céget, ahogy azt csinálni kell.

- Mostanra viszont elég szépen kinőtte magát a cég, mégpedig viszonylag gyorsan. Hogy sikerült ilyen hamar "berobbanni" a köztudatba és ekkorát nőni, hiszen ha jól tudom, már legalább tízen vagytok a Prezi csapatában?

- Ez egy szép lineáris folyamat volt, nagy ugrásokkal. Kezdetben a (Magyar) Telekom nyújtott nekünk egy elég komoly támogatást. Persze relatív, hogy mi komoly és mi nem, de ez pár hónapos működési költségünket fedezte. Ami viszont nagyon fontos volt, hogy találtunk egy vezérigazgatót, Árvai Péter személyében, aki ugyan magyar, de nem Magyarországon nőtt fel és volt tapasztalata induló vállalkozások pénzügyi, üzleti menedzselésében. Az volt az első ötlete, hogy a Prezit nagyon gyorsan rakjuk ki termékként. Nem csak gyorsabban, mint a versenytársaink - mert vannak versenytársaink - de annál is gyorsabban, mint ahogy általában ezen a piacon menni szoktak a dolgok.

Ennek köszönhetően már rögtön az indulási fázisban voltak eladásaink, idén áprilisban pedig teljesen nyilvános (tehát bárki által megvásárolható) formában is kiraktuk a Prezit a nagyközönség elé, aminek több előnye is volt. Közvetlenül ezután például megnyertük a NextWeb konferencián az Európa Legjobb Internetes Induló Vállalkozásaverseny II. helyezését. Jókat írt rólunk ezen felül a TechCrunch IT-blog, a Harvard Business, a Lifehacker, a Mashable, sőt a Twitter-alapító Evan Williams is. Sőt nemrég a Twitter másik alapítóját, Jack Dorsey-t sikerült megnyerni tanácsadónknak.

Ami azonban sokkal fontosabb, hogy a Twitteren óránként öt-hat bejegyzés érkezik arról, hogy az emberek szeretik és használják a Prezit. És ez így van február óta. Úgyhogy a visszajelzések alapján hihetetlenül jól terjed a Prezi. Nagyon sokan, például amerikai tanárok nagyon örülnek annak, hogy egy új eszközt kaptak az előadásaikhoz. De használja a Prezit a Financial Times német kiadása is. Összességében az adataink szerint már több mint 150 országból használják a Prezit.

Az áprilisi nyilvánossá tétel nagyon sokat segített abban, hogy megtalált minket a dán Sunstone Capital befektető cég, akik azt látták, hogy mi itt már meg is csináltuk a terméket. Az internet világában ugyanis nagyon sok jó ötlet van, de kevés az olyan eset, ahol az induló vállalkozásnál az üzleti modell már működni is látszik. És tényleg ilyen egyszerű volt: írtak egy e-mailt, ami fenn is van a blogon, hogy "Helló, van-e nektek elég pénzetek?"

A fontos döntéseket nekünk kell meghoznunk

- Ezek szerint financiálisan biztos lábakon áll a cég, a végső sikerhez azonban még mindig sokat kell nőni és fejlődni. Merre tovább?

- A középtávú terveinkben most egyelőre a cégépítésnél tartunk, hogy a Sunstone támogatásából a lehető legtöbbet hozzuk ki. Jövő héten elutazunk San Franciscoba, hogy egy kis irodát nézzünk magunknak, illetve egy ottani üzletfejlesztőt is fel fogunk venni. Mindeközben pedig próbáljuk tovább fejleszteni a terméket, beépíteni új funkciókat, feature-öket.


Az viszont már egy ránk háruló komolyabb stratégiai döntés, hogy eldöntsük, milyen irányban haladunk tovább. Tökéletesítjük a már most meglévő termékünket, új funkciókat telepítünk bele, vagy bővebben értelmezzük ezt az eszközt és új szegmenseket célzunk meg vele. Nagyon jó reakciókat kaptunk vissza például az oktatás - különösen az amerikai oktatás - területéről, ahol az emberek hihetetlenül lelkesek és kezdeményezőek.

Nem titkolt célunk például meglovagolni a mostanában eluralkodott touchscreen-őrületet, mivel véleményünk szerint nagyon jól lehetne ilyen felületeken használni a Prezit. Már 2007-ben egyébként a Kitchen Budapest keretein belül csináltunk egy hatalmas touchscreent, melyet úgy kell elképzelni, mint egy iPhone képernyő, ami sokkal nagyobb. Ezekkel az eszközökkel ugyanis az a baj, hogy nehéz kifejezetten rájuk írt tartalmat előállítani. A Prezi erre viszont nagyon jó megoldás lehet.

- Mennyire segítenek a fejlesztésben a felhasználók? Azt mondtad, meglehetősen aktívak...

- Van egy support-fórumunk, amely annyira beérett, hogy már csak kapkodom a fejem. Már nem csak ötleteket adnak, hogy így kéne-úgy kéne, de konkrét terveket rajzolnak le, hogy hogyan nézzenek ki, mondjuk, az interfészek. Ezen felül a Twitteren keresztül is számtalan ötletet kapunk. Úgyhogy azt kell, hogy mondjam, nagyon jó a támogatottságunk. De a végső döntéseket mindig nekünk kell meghoznunk.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. szeptember 25. szombat
Eufrozina, Kende
38. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?