Véglegesen abbahagyhatja vagy felfüggesztheti a tevékenységét a falusi turizmusban érdekeltek egy része amiatt, hogy a hogy a kormány január elsejétől megszünteti az ágazatban tevékenykedőket illető adómentességet.
A június végén elfogadott adócsomag eltörölte az ágazat személyijövedelemadó-kedvezményét. Sok vendéglátónak ugyanis nem éri meg szobát kiadni akkor, ha minden fillér után adóznia kell majd. Az elmúlt időszakban számos vendégház költséges, minőségjavító beruházást hajtott, ezeknek a megtérülését is jelentősen nehezítheti a kedvezmény megvonása.
A szegmens a hazai turizmus sikerágazatának számít: a KSH adatai szerint a vendégek száma közel tíz százalékkal emelkedett egy év alatt.
A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége szerint a falusi turizmus a vidékfejlesztés egyik kulcsfontosságú eleme: piacot nyújt a helyi termelők számára, és elősegíti a hagyományápolást is.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







