Ugyanaz a cég szervezi idén az augusztus 20-i budapesti tűzijátékot, amely 2006-ban, a halálos áldozatokat is követelő tragikus esemény egyik rendezője volt.
Az Absolut Pyro Kft. nyerte az idei augusztus 20-i állami ünnepség programjainak szervezési jogát, amely a 2006. augusztus 20-i, öt ember halálával és több tucat sérülésével járó tragikus rendezvény egyik szervezője is volt -értesült a Magyar Nemzet.
A cég az egyik alperese annak a kártérítési pernek, amelyet az áldozatok rokonai, illetve a sérültek indítottak. Azt róják fel nekik, hogy a vihar dacára nem hagyták abba a rakéták fellövését.
A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint a cégek árajánlata 20 százalékkal volt olcsóbb, mint a tavalyi állami ünnep költségvetése. Tavaly összesen 290 milliót költöttek a rendezvényre, míg idén nettó 239 millióba fog kerülni ugyanez.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








