Sokak szerint a korábbi években kiemelt időszaknak számító futam mára egy átlagos nyári hétvégéhez hasonlítható. Nincs akkora forgalom a hotelekben, az éttermekben, de a közlekedésben sem. Régebben a versenyhétvégén 80-90 %-os kihasználtsággal üzemeltek a szállodák, ebben az évben ez a szám jóval szerényebb.
Az idegenforgalmi vállalkozások többsége szerint ezt a hétvégét már nem tudják kiemelt áron értékesíteni. Évekkel ezelőtt a Duna-parti szállodákban a Magyar Nagydíj ideje alatt az átlagos árak kétszereséért is keltek el szobák, főleg cégek foglalták le azokat partnereiknek. A vállalatok azonban mára már kevesebbet fordítanak ilyesmire, az elmúlt 4-5 évben fokozatosan csökkent a versenyre érkező külföldiek száma.
Míg 2006-ban a futamra érkezett turisták átlagos tartózkodási ideje 5,7 nap volt Budapesten, ma már a szállodák általában csak kétéjszakás csomagokat tudnak értékesíteni. Szakértők szerint a válság miatt a hazai rajongók is kétszer meggondolják, költsenek-e a belépőkre, így várhatóan a magyar vendégek sem kompenzálják a kieső turistaforgalmat.
Becslések szerint az idei futamra a tavalyihoz képest mintegy 10 %-kal kevesebb külföldi vendég érkezik, a budapesti hotelek forgalmának visszaesése pedig elérheti akár a 15-20 %-ot is 2008-hoz viszonyítva. Ezzel együtt lesznek olyan szállodák, amelyek teltházzal üzemelnek a hétvégén, ám - egyebek mellett a gazdasági válság miatt - a hotelek csak jóval alacsonyabb árakon tudják értékesíteni szolgáltatásaikat.
A kormány 2016-ig biztosítja a feltételeket a Forma-1 Magyar Nagydíj megrendezéséhez. A 2012-es futamra mintegy 26 millió dolláros jogdíjat kell fizetni; az összeg ezután évente 7,5 %-kal emelkedik. Az idei futam megrendezésének a jogdíját jelentősen megemelte a gazdasági válság, a végösszeg az eredetileg tervezett 3,14 milliárd forintnál 1,74 milliárddal lett nagyobb a forint gyengülése miatt.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








