2009 első félévében hetente 52-vel csökkent a szigetországban működő pubok száma, ami harmadával több, mint az előző évben. A meleg ételt is kínáló kocsmák valamivel ellenállóbbnak bizonyultak a válsággal szemben.
Úgy tűnik, a brit helyi kiskocsmák nem igazán képesek felvenni a kesztyűt a gazdasági válság kihívásaival szemben - legalábbis ez derül ki British Beer & Pub Association statisztikáiból.
Az ételt is kínáló vendéglátóegységek valamivel könnyebben boldogulnak, csakúgy mint az ismertebb hálózatokhoz tartozó, "márkás" pubok, azonban a kis helyi kocsmák nem képesek gyorsan alkalmazkodni a megváltozott piaci környezethez.
1990 óta, vagyis mióta statisztikát vezetnek a szigetország sörözőiről, nem volt még ilyen magas a csődök, bezárások száma, összesen mintegy 2377 kocsma zárt be egy év alatt.
Ennek azonban nem csak a válság, illetve a vendégek fizetőképes keresletének csökkenése az oka, hanem a dohányzási tilalom bevezetése, az adóemelés, és az egyéb szabályozói szigorítások.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A pub-bezárások egyébként 24 ezer munkahely megszűnéséhez vezettek, az iparág képviselői szerint a folyamat megállítása ellen a kormánynak, illetve a helyi önkormányzatoknak kellene lépéseket tenniük.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








