7 °C Budapest

Jönnek a balatoni nyár megmentői

Pénzcentrum
2009. június 10. 08:17 1 perc

Rekordot dönthet idén a Balatonnál a kerékpáros turizmus. Az év akár 40 százalékos forgalombővüléssel is zárulhat.

Kathó Melinda, a Kéktó Idegenforgalmi és Utazásszervező Kft. marketingvezetője szerint míg az elmúlt évben összesen hétszáz kerékpáros turistának foglaltak szállást, illetve szerveztek programokat, idén május végéig már több mint hatszáz megrendelésük volt. Úgy tűnik, idén több mint kétezer olyan vendégük lesz, akik a Balaton körül akarnak bringázni.

Matkó Iván, a keszthelyi Georgikon Utazásszervező Kft. gazdasági igazgatója szerint a vendégszám legalább 40 százalékos javulást ígér, a kerekezők 35-40 százaléka belföldi. Úgy látja, jóval többet is ki lehetne hozni az ágazatból, ha végre megoldódna az utak, illetve környékük karbantartása, s megfelelő táblák tájékoztatnák a kerekezőket.

Nagyjából teljesnek mondható a tóparti kerékpárút-hálózat, amely immár néhány Balaton-felvidéki szakasszal is kiegészült. A szakértők szerint a környék idegenforgalmi szempontból hatalmas lehetőségeket rejt. Ám eközben az állam és az önkormányzatok között tovább folyik a vita arról, hogy kinek kell fenntartani a kerékpárutakat, ezalatt pedig a hálózat, illetve a környezet állapota folyamatosan romlik.

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?