A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) felismerte a kis agrártermelők értékesítési problémáit, ezért kidolgozta a szociális boltok rendszerét. A rendszerből kiiktatták a nagykereskedőket, a viszonteladókat és a neppereket, így a kiskereskedelmi üzletekben a termelők által közvetlenül beszállított termékeket árusítanak.
Az első üzlet megnyitására január 21-én a IX. kerületben került sor. Mára hazánkban 25 szociális bolt működik, 14 Budapesten, a többi vidéken. Szociális bolt üzemel Debrecenben, Pécsett, Miskolcon, Balassagyarmaton és Balmazújvárosban, ezeket 10 - a szövetség által szervezett - tejtermelői értékesítőhely egészít ki.
Az érdeklődésre jellemző, hogy több mint 500 üzlettulajdonos jelezte, hogy csatlakozna a szociális bolthálózathoz. Ezekben a szövetség határozza meg a beszállítói termelői kört, a beszállítási és a maximált eladási árat. A Magosz jelentős szerepet szán a későbbiekben a gazda- és őstermelői piacoknak, azt szeretné elérni, hogy az értékesített jövedelem legalább 70 %-a az eladónál maradjon a jelenlegi hagyományos értékesítési csatornákon keresztül elérhető 40 %-kal szemben.
A Magosz szerint a gazdapiacokat a helyi önkormányzati tulajdonban lévő vásárcsarnokokban, piachelyeken lehetne létrehozni. A működési költségeket az önkormányzatok átvállalhatnák, segítve ezzel az őstermelők és termelők piacra jutását.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







