15 °C Budapest

Rekord céghalál áprilisban

2009. május 6. 16:32

Áprilisban 1328 társaság ellen indult felszámolási eljárás Magyarországon, ilyen sok cég még soha nem jutott erre a sorsra egyetlen hónap leforgása alatt - derül ki az Opten céginformáció-szolgáltató adataiból. Az év első négy hónapjában csaknem 5000 társaság jutott hasonló sorsra: ez 24 %-os növekedés az előző év azonos időszakához képest. Mostanra visszaesett a cégalapítási kedv is.

Tovább romlott a magyar cégek helyzete áprilisban. A negyedik hónapban 1328 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ez 319-cel, vagyis 32 %-kal több, mint egy évvel korábban. Ez abszolút rekordnak számít, hiszen ha csak három felszámolással is, de meghaladja az idén januári csúcsot. Az Opten adatai szerint az év első négy hónapjában 4856 céggel szemben indult felszámolási eljárás, míg egy évvel korábban 3904 társas vállalkozás jutott erre a sorsra.

"A felszámolások száma májusban feltehetőleg meghaladja a tavalyi összes felszámolás felét, és valamikor szeptemberben vagy októberben elérhetjük a tavalyi 11500-as szintet" - állítja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az igazgató szerint nagyon sok kisebb céget most ér csak el a válság, amikor a nagyobb kereskedelmi, illetve építőipari alvállalkozói láncok csúcsain álló cégek is megjelennek a fizetésképtelenségi listákon.

A végelszámolások száma az első négy hónapban 23 %-kal emelkedve 4438-ra nőtt. Csak áprilisban 1200 céget szüntettek meg ilyen módon tulajdonosai, ez 21 %-os növekedés tavaly áprilishoz képest. "A végelszámolást továbbra sem soroljuk az egyértelműen negatív üzleti események közé. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon főképp az adózás és a kényszervállalkozások miatt túl sok a cég és magas a fluktuáció" - véli az Opten stratégiai igazgatója.

Új jelenség, hogy az újonnan alapított cégek száma csökkenést mutat az előző év azonos időszakának értékeihez képest. "Volt már ilyesmire példa néhány jelentősebb adómódosításkor, de olyan még sosem fordult elő, hogy alapvetően változatlan adórendszer mellett két egymást követő hónapban kevesebb céget alapítsanak, mint egy évvel korábban." - mondja az Opten szakértője. Szerinte ez is kedvező jelenség, mert arra utal, hogy a felszámolt vagy megszűnő cégek nem osztódással szaporodnak, ami korábban sajnos jellemző volt, különösen az építőiparban.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Megvan a válasz a brutális piadrágulásra? Ez az ital lehet a magyarok új kedvence

Az üzletek beszámolói alapján a kereslet elmarad még a járvány előtti időszaktól, azonban a melegnek hála lényegesen több alkoholos ital fogyott, mint az előző évben.

NAPTÁR
Tovább
2022. szeptember 25. vasárnap
Eufrozina, Kende
38. hét
Szeptember 25.
A siketek világnapja
Szeptember 25.
Tengerészeti világnap
Szeptember 25.
A fehér kendő napja
Szeptember 25.
A szív világnapja
Szeptember 25.
A Szentírás vasárnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. szeptember 24. 19:17