A magyar vállalkozások könnyebb piacra jutásához szeretne hozzájárulni az a webáruház, amely március elsején kezdi meg működését. Az internetes boltban csak hazai árukat lehet majd vásárolni.
A honlap a Prémium Hungaricum Egyesület üzemeltetésében működik majd- jelentették be tegnap egy szakmai konferencián. Az egyesület azzal a céllal jött létre, hogy összefogja és segítse a Kárpát Medence mindazon kis- és középméretű élelmiszeripari- és kapcsolódó vállalkozásait, amelyek a magyar gasztronómiai - kulturális hagyományban gyökerezve egyedülálló minőséget állítanak elő. A szervezet szerint hazánkban a bevásárlóközpontok egyoldalú élelmiszer-kínálatában alig található egészséges, jó ízű magyar áru.
A pécsi székhelyű egyesület több boltot is üzemeltet, saját élelmiszermárkái is vannak. Ugyanakkor érdekeltségi körükbe tartozik az ország első "bio panziója", ahol a hangsúly a vendégek egészséges életmódján van.
A tanácskozáson részt vett Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is, aki elmondta, hogy akár már a jövő héten döntés születhet arról, hogy a magyar élelmiszeráruház-láncokban 80 százalék hazai élelmiszer kerüljön a polcokra.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








