Ultramodern elektrotechnikai kutató-fejlesztő központ alapkövét rakták le szerdán - október 15-én - Újpesten. A több mint 2 milliárd forintból épülő beruházás 7500 négyzetméter hasznos alapterületén irodákat és műhelyeket, 800 négyzetméterén konferencia- és oktató termeket magába foglaló épület-együttes 2010 tavaszán nyílik meg. Az EL-TECH Center Elektronikai Technológiai Központ európai színvonalú környezetet teremt a hazai elektronikai fejlesztést stratégiai célkitűzésüknek tekintő vállalkozásoknak, új magas színvonalú munkahelyeket hoz létre, támogatja a magyar elektronikai K+F tevékenységet és a felsőfokú szakember-képzést.
Az újpesti Észak-pesti Ipari Parkban megépítendő EL-TECH Center Elektronikai Technológiai Központ tervezésekor az elsődleges szempont az volt, hogy leginkább megfeleljen az elektrotechnika terén működő vállalkozások speciális kívánalmainak. Így az irodákon, műhelyeken túl megtalálható lesz benne például klímaszekrény, antenna-vevő szoba és antisztatikus szerelő helyiség is. A tervek szerint az épület 70 százalékában a központot létrehozó projekttársaság alapítói kapnak helyet, a fennmaradó területre elektrotechnikai kis- és középvállalatok betelepülését várják.
A létrejövő innovációs központban az elektrotechnikával foglalkozó kis- és középvállalkozások - az együttműködésben rejlő lehetőségeket is kihasználva - közösen tevékenykedhetnek s érhetnek el üzleti sikereket. Így például a nemzetközi piacra lépéshez nélkülözhetetlen - de tőkeigényes - teszteléshez és szabványmegfelelésekhez szükséges eszközöket tudják közösen használni, ami cégenként komoly megtakarítást hoz. Annál is inkább, mert erre az iparágra különösen jellemző, hogy az egyes cégeknél rendelkezésre állnak olyan technológiai lehetőségek és berendezések, melyek a saját tevékenységhez nélkülözhetetlenek ugyan, de csak alig 20 százalékos kihasználtsággal működnek, miközben más cégek nem, vagy csak nagyon drágán férnek hozzá hasonlókhoz.
A technológiai együttműködésen túl a piaci tapasztalatok, a kialakult nemzetközi kapcsolatrendszer kölcsönös kiaknázása, a kapacitások optimalizálása, az egymást segítő együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználása garantálja, hogy az így létrejött tudásközpont sokkal több legyen, mint egy helyen lévő, független cégek csoportja.
A projekt az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának társfinanszírozásával valósul meg.
Az új központ alapkövét, az EL-TECH Center-t létrehozó cégek vezetőivel együtt Molnár Károly, a kutatás-fejlesztésért felelős miniszter helyezte el az újpesti Észak-pesti Ipari Parkban. A tervek szerint 2010 tavaszán nyitja meg kapuit a központ.
Az EL-TECH Center alapító vállalkozásai az innovációs központok kialakításával és működtetésével foglalkozó Budaörsi ISC Kft., valamint az elektrotechnika területén aktív BHE Bonn Hungary Kft., Technoorg Linda Kft. és Carinex Kft.
A BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. a rádiófrekvenciás és mikrohullámú technika területén kutatás-fejlesztéssel és kizárólag a saját fejlesztésű termékek gyártásával foglalkozó magánvállalkozás. Tevékenységi köre a GSM mobil hálózatokban használt ismétlőállomások (repeaterek) és passzív elemektől a speciális, digitálisan vezérelhető nagyfrekvenciás jelforrásokon keresztül a katonai és űrtávközlési berendezésekig terjed.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Budaörsi ISC Kft. a Budaörsi Ipari és Technológiai Park (BITEP) fejlesztőjeként tett szert hírnévre. Ingatlanfejlesztési projektjein túl inkubációs- és innovációs központok kialakításával és működtetésével foglalkozik, melyek közül kiemelkedik a budaörsi Közép-magyarországi Innovációs Központ.
A Carinex Kft. profilja a különleges rendeltetésű (katonai, rendőri, rendvédelmi, nemzetbiztonsági) eszközök és rendszerek, személy-, jármű és tárgykövetésére és irányításra alkalmazható rendszerek tervezése, fejlesztése, rendszerbe szervezése és kereskedelme, valamint információvédelmi és távközlési ellenőrző rendszerek fejlesztése és rendszerintegrációja.
A Technoorg Linda Tudományos Műszaki Fejlesztő Kft. az anyagtudomány és a lézertechnológia területén tudományos műszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








