Megindultak Pest megyében a Regionális Operatív Program (ROP) forrásaiból megvalósuló útfelújítások. A felújításra szánt szakaszok közt olyan is akad, melyen jelentős felújítás utoljára a 70-es évek elején volt. A több mint 603 millió forintos beruházás 15 km út felújítását teszi lehetővé négy település mentén. Monor, Tura, Zsámbok és a híres Andrássy kastélynak otthont adó Tóalmás összesen 135 ezer lakosa lesz tehát közvetlen haszonélvezője a beruházásnak.
A projekt keretében a Monor-Tápiószele összekötő út (3112 jelű út) Monor belterületén keresztülhaladó, felújításra tervezett szakaszán a meglévő burkolathibákat kijavították és új aszfalt burkolatot kapott és ezzel egy időben két autóbuszöböl is átépült.
Több mint 5 km-es felújítás indult meg a Zsámbokon és Sülysápon átvezető, erősen leromlott állapotú 3105 jelű úton, ahol korrigálják az egyenetlenségeket és terítenek két réteg aszfaltot is. Sülysáp belterületén pályaszerkezet cseréje mellett az útszélességet egyúttal 6 méterre bővítik.
Bár az útburkolatok életkora optimálisan 15-20 év, a 3107 jelű útszakaszt a 70-es évek eleje óta nem újították fel. A felújításra minél előbb szükség volt, hiszen a burkolat eleve meglehetősen leromlott állapota ellenére, az utóbbi években jelentősen nőtt az útszakasz forgalmi terhelése. A szakaszon burkolat-felújítás, ároktisztítás és az út mentén található híd javítása folyik. Holló Ilona, Zsámbok polgármestere elmondta, a környező utakon az elmúlt években jelentősen nőtt a forgalom. Összességében a település szebb, rendezettebb lesz, az intézmények - óvoda, művelődési ház, posta, gyógyszertár, múzeum - megközelíthetősége pedig lényegesen javul.
A Gyömrőt és Monort összekötő 3111 jelű út felújításra tervezett szakasza is jelentősen elöregedett, deformálódott, több helyen mély nyomvályúk alakultak ki. A projekt keretében megerősítik a pályaszerkezetet, felújítanak egy hidat. A teljes szakaszon 6,0 m szélességű lesz a burkolatra két rétegű aszfalt megerősítést is tesznek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Dr. Szászik Károly, a felújítással közvetlenül érintett Péteri község polgármestere arról számolt be, hogy a község belterületén található útszakasz felújításával többéves tervet sikerült megvalósítani. A fejlesztés feltétele volt, hogy a település az út menti vízelvezető árkokat rendbe tegye. A szélesebb, kétrétegű, jó minőségű út várhatóan a sebesség növelésére fogja csábítani az autózókat - melyre a megfelelő forgalomszabályozással felkészülünk.
A térségben folyó felújítások javítanak majd a települések megközelíthetőségén, ami egyben az ott működő vállalkozásokra is jótékony hatást gyakorol majd, szerepet játszva ezáltal a térség felzárkóztatásában is - mondta el Házi Katalin, a ROP kedvezményezett Magyar Közút Kht. kommunikációs igazgatója.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








