Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) részeként megvalósuló Nemzeti Iskolafelújítási Program (NIP) az egyik legsikeresebb pályázatnak bizonyult: az óvodák, iskolák rekonstrukcióját támogató pályázatra összesen 1417 kérelem érkezett, amelyből 1109 bizonyult érvényesnek. A szakmai zsűri 253 pályázatot talált első körben támogatandónak, noha a pályázati anyagok több mint 80 százaléka oktatásszakmai szempontból is megfelelt. Az első körös pályázatok 58,89 milliárd forintos keretéből így mindössze a pályázati igények 17 százalékát lehetett kielégíteni.
"A mostani pályázatok tanulsága, hogy nem elég a szakmailag magas színvonalú anyag elkészítése, tisztában kell lenni a pályázati rendszer sajátosságaival is" - vélekedett Essősy Zsombor, a MAPI, Magyar Pályázatkészítő Iroda vezérigazgatója. Számos pályázat bukott el formai okokból, vagy épp a pénzügyi háttér nem megfelelő alátámasztása, dokumentálása miatt.
Összességében a MAPI kiemelkedő eredményt ért el a pályázaton, a Dél-Dunántúl kivételével minden régióban adott be pályázatot. A mostani első körös győztesek számára komoly előnyt jelent, hogy a 2009/2010-es, illetve a 2010/2011-es tanévekben már megújult intézményekben kezdődhet meg az oktatás az érintett településeken.
Essősy Zsombor szerint üdvözlendő, hogy az összességében több mint ötszörös pályázati túljelentkezés miatt - a regionális fejlesztési tanácsok (rft) kérését elfogadva - kormányzati döntés született arról, hogy a 2007-13 közötti csaknem 132 milliárd forintos keret egy részét is megnyitják, s így az rft-k még az idén további legalább félszáz közoktatás fejlesztési projekt támogatásáról dönthetnek majd. A szakember ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az első körös pályázók után a későbbiekben csak alacsonyabb keretösszegre pályázhatnak majd a települések, s azt is, hogy a későbbi nyertesek csak később kezdhetik majd meg az elhatározott fejlesztéseket, ami a szakmai munkára is kihathat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A MAPI vezérigazgatója arra is emlékeztetett, hogy a sikeres NIP-pályázat nem jelent automatikusan megvalósuló beruházást. A kedvezményezettek számára most kezdődik a munka azon része, amelynek során az uniós pályázati elvárásokkal összhangban be kell nyújtani a második forduló dokumentumait, megfelelő közbeszerzési eljárásokat kell lefolytatniuk, majd pedig a fejlesztési folyamat során végig tartaniuk kell magukat a pályázati anyagban megfogalmazott szakmai célokhoz és kiírói elvárásokhoz. "Tudjuk: fontos, hogy a projekt mellett olyan tanácsadó álljon, amely tapasztalatai alapján megkönnyíti a pályázat megvalósítási időszakát, részt vesz a folyamatos monitoring-jelentések elkészítésében, a projekt teljes elszámolásában - ami sokszor még a bürokráciához amúgy hozzászokott önkormányzatoknak sem egyszerű feladat." - mondta Essősy Zsombor.








